2012. december 1., szombat

Néró teasütemény

Főnököm jött látogatóba és ebből az alkalomból sütöttem két édes és egy sós süteményt. Olyan süteményben gondolkodtam, ami nem morzsálódik, nem szükséges villa vagy kanál az elfogyasztásához és a nappaliban, a kisasztalon fel tudom szolgálni. Néró teasüteményt még soha nem sütöttem, így most itt volt a lehetőség, hogy végre kipróbáljam. A maradék tojásfehérjét pedig nem szerettem volna lefagyasztani, így abból gyümölcskenyeret készítettem. Sós süteményként juhtúrós pogácsát sütöttem.






Hozzávalók: 16 dkg vaj, 12 dkg porxukor, 6 tojás sárgája, 25 dkg liszt, 1-2 teáskanál vaníliaesszencia, 1 citrom reszelt héja, sárgabaracklekvár, 2-5 dkg étcsokoládé.

A szobahőmérsékletű vajat habosra keverjük a porxukorral, majd mehet bele a vaníliaesszencia, a citromhéj és egyesével a tojások sárgája. A végén adjuk hozzá a lisztet. Elvileg egy laza tésztát kellene kapnunk, amit nyomózsákból félkör alakú kis gömb formájában tepsire igazítunk. Nekem ez az állag nem sikerült, így a tésztához adtam még egy egész tojást is. Ekkor már nyomózsákból is ki tudtam alakítani a félgömböket. 180 fokos sütőben sütjük a süteményt (körülbelül 10-12 perc alatt készül el). A nérók alját kell nézni, mert a teteje nem fog barnulni. Amikor a félgömbök alja halvány barna, akkor kész. Kihűlés után kettő-kettő nérót összeragasztunk lekvárral és a tetejét megolvasztott étcsokival becsíkozzuk (az olvasztott csokit zacskóba tesszük, a zacskó csücskére kicsi lyukat vágunk). Igazából 2-3 nap múlva lesz a legfinomabb, amikor az ízek jól összeérnek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése