2013. november 10., vasárnap

Magmajonéz (nyers, tej-, tojásmentes)

A káposztasalátához készítettem ezt a "majonézt", most napraforgómagból. Frissen nem annyira, de egy nap állás, érés után kezdett hasonlítani az igazi majonézhez az íze. Máskor is elkészítem majd és más magokkal is szeretném kipróbálni. A receptet Gittánál találtam.

Hozzávalók: 

- egy csésze mag beáztatva (nálam napraforgómag),
- fél csésze víz,
- fél citrom leve (de ízlés szerint lehet kevesebb is),
- kevés só,
- kevés bors,
- édesítő (nálam xukor zero).

Elkészítés:

1. A magot beáztatjuk 6 órára. Közben néha lecseréljük a vizet.

2. Amikor letelt az áztatás ideje, leöntjük róla a vizet és fél csésze tiszta vízzel simára turmixoljuk a magot (én botmixerrel tettem ezt egy magas falú, keskeny edényben).

3. Ezután ízesítjük, keverünk rajta és megkóstoljuk a majonézt. Ha szükséges tovább ízesítjük.

4. Ezt a majonézt tehetjük bármilyen zöldséghez: reszelt káposzta, cékla, répa, szendvicsekre is kenhetjük. Rocker azért összekeverte tejföllel és egy kis csípős paprikakrémmel, mert neki így is ízlett, de azért mégis hiányzott neki belőle egy kis tejtermék. A majonéz készülhet más magokból is (én még nem próbáltam, de mandulából, kesudióból nagyon el tudnám képzelni).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése