2014. június 22., vasárnap

Müzliszelet házilag

Nem is értem, miért nem készítettem még házi müzliszeletet. Zabpelyhes kekszet sokszor sütöttem már, de a müzliszelet még nem jutott eszembe. A receptet itt olvastam, de kicsit módosítottam rajta.









Hozzávalók:

- 12 dkg zabpehely (natúr és én apró szemű zabpelyhet használok),
- aszalt gyümölcsök ízlés szerint,
- magvak ízlés szerint (dió, mogyoró, mandula, napraforgómag, szezámmag, lenmag stb., érdemes az apróbb magvakat is aprítóval kicsit megtörni, hogy még kisebbek legyenek, én ezt gyakran elfelejtem :)),
- fél citrom leve,
- méz (eredetileg 4 evőkanál, de én csak 2 evőkanállal tettem bele, nekünk, akik nem eszünk túl édes dolgokat, bőven elég is volt ennyi, sőt, van, hogy nem is teszek bele mézet akkor, ha nagyon édes lekvárt és víz helyett pl. mustot keverek a tésztába),
- kevés étcsoki (elhagyható, ritkán teszek bele én is),
- tehetünk bele kókuszreszeléket, puffasztott amarantot stb.,
- kb. 0,7 dl almalé (vagy más gyümölcslé vagy víz), de lehet, hogy kevesebb folyadék is elég lesz,
- lehet szétnyomkodott banánt, körtét stb. tenni bele (én nem tettem),
- van, hogy keverek bele egy kis lekvárt is és akkor nem teszek bele folyadékot vagy kevesebbet, mint egyébként tennék (főleg szilva és körtelekvárt, mert ezek nagyon édesek).

Elkészítés:

1. A zabpelyhet száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk (nagyon halvány színt kapjon csak).

2. A diót, mogyorót és a mandulát apróra törjük vagy késsel apróra daraboljuk (tényleg legyen apró, különben nehéz lesz szeletelni a müzlit), de előtte minden magot külön-külön egy kicsit átpirítunk száraz serpenyőben (nem kell színt kapniuk, csak illatozzanak). Újabban egy aprítóba teszem a magvakat és azzal darabolom, nagyon apróra.

3. Minden hozzávalót beleöntünk egy tálba és összegyúrjuk. Az állaga: akkor jó, ha nem esik szét, ha összegyúrunk, összenyomunk egy darabot a kezünkben, de nem is túl nedves. Olyan állagúnak kell lennie, hogy bele tudjuk majd simítani a masszát a tepsibe, ne töredezzen, könnyen össze tudjuk gyúrni a masszát egy gombóccá. Ne tegyük bele rögtön az összes folyadékot, inkább apránként adagoljuk, hátha nem lesz szükség az összesre (de volt már olyan is, hogy  kelletkicsit többt bele).

4. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk a masszát (ízlés szerinti vastagságra hagyva azt). Én egy kisebb tepsibe szoktam (33X19 cm-es). Nagyon alaposan nyomkodjuk le a masszát, tömörítsük, amennyire tudjuk, különben előfordulhat, hogy sütés után is szétesik. 150 fokos sütőben kb. 20-30 percig sütjük (akkor jó, ha kicsit barnulni kezd).

5. Még melegen felszeleteljük (óvatosan, nehogy szétessen. Érdemes kiemelni sütőpapírral együtt és egy nagy deszkán, éles késsel, határozott mozdulatokkal felvágni). Kihűtjük. Jól záródó dobozban, hűvös helyen tároljuk.

Megjegyzés: Mivel van benne folyadék, esetleg lekvár is, ezért nem lesz olyan ropogós és száraz, mint a bolti, inkább egy puhább müzliszeletet kapunk. Nekem azért tetszett meg ez a recept, mert nincs benne vaj, tojás és nem a méz ragasztja össze (így egészségesebb is és nem túl édes).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése