2015. március 31., kedd

Kiflitölcsér

Limaránál találtam a receptet. Volt, amire vékonyra szeletelt szalonnadarabokat vagy szezámmagot szórtam. 


Előkészületek: 

WC papír gurigákat hosszában bevágjuk, de nem teljesen, az utolsó pár centit egyben hagyjuk. Tölcsért formázunk, majd alufóliával becsomagoljuk. Konyhai törlőpapír gurigája is felhasználható, de ebben az esetben először vágjuk félbe a gurigát, hogy ne legyen túl hosszú. 

Hozzávalók: 
- 50 dkg liszt,
- 1 tojás,
- 140 g joghurt,
- 3 evőkanál olaj,
- 1,5 teáskanál só,
- 1 evőkanál cukor,
- kb. 1,8 dl víz,
- 2 dkg élesztő,
- 1 tojás a lekenéshez.

Elkészítés: 

1. Az élesztőt a cukorral, a langyos tejben felfuttatjuk, majd összekeverjük a többi hozzávalóval. A szokásos módon a kenyértésztánál kissé lágyabb, de nem ragacsos tésztát dagasztunk. Duplájára kelesztjük.

2. A formánk méretétől és mennyiségétől függően 8-10 egyenlő részre osztjuk a megkelt tésztát.

3. Olajozott vagy lisztezett felületen (nekem az olajozott vált be) ujjnyi vastag rudakat sodrunk.

4. A tölcséreket vékonyan lekenjük olajjal és rácsavarjuk a tésztacsíkokat. Lazán, hogy legyen helye kelni.

5. Sütőpapírral bélelt tepsin 30 percig kelesztjük, majd egész tojással lekenjük. Megszórhatjuk magokkal, apró szalonnadarabokkal vagy sajttal.

6. 180 fokra előmelegített sütőben 15-17 perc alatt megsütjük.

7. Amikor megsültek, rácsra tesszük és egy-két perc múlva óvatos csavaró mozdulatokkal leszedjük a formáról a tölcséreket.

8. Tölthetjük salátával, apró húsgombócokkal vagy zöldségfasírtokkal, maradék sült hússal, szószokkal rétegezve. Jól csomagolható, remek ebéd vagy uzsonna.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése