2016. június 8., szerda

Sóskás tészta

Vasárnap este, mikor visszajöttünk a sajtkészítő tanfolyamról, gondolkodtam, mit is főzzek, ami hamar elkészül, de nem kell hozzá sok minden, mert még nincs annyi zöldség a kertben, hogy válogassak kedvemre. A sóskát egy kecskesajtos tortához tartogattam, de mivel a kecskesajtot még nem készítettem el hozzá, ezért végül leszedtem a leveleket. Meglepően finom ez az étel. Kicsit féltem, mit szólnak majd a gyerekek meg Rocker, de mindenki jóízűen megette. Máskor is elkészítem, mert gyors, kevés hozzávalóból megvan és finom is.


Hozzávalók:
- egy nagy friss tál sóskalevél, leszárazva, mosva,
- 1 nagyobb fej hagyma, aprítva,
- 2 gerezd fokhagyma, aprítva,
- 1 evőkanál liszt,
- kb. 2 dl tej,
- só,
- bors,
- szerecsendió,
- két evőkanál zsiradék,
- reszelt sajt a tetejére (parmezán),
- tészta.

Elkészítés:

1. A zsiradékon megpároljuk az aprított hagymát, majd hozzákeverjük az apróra vágott fokhagymát is. Egyet keverünk rajta és mehet bele a sóska. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük. Lassú tűzön főzzük, pároljuk. Mikor a sóska elvesztette zöld színét (ez pár perc alatt bekövetkezik), botmixerrel az egészet összeturmixoljuk.

2. A lisztet csomómentesre kikeverjük a tejjel, majd hozzámerünk egy evőkanálnyit a sóskából, elkeverjük és az egészet visszaöntjük az edénybe. Jól elkeverjük, egyet forralunk rajta és elzárjuk a tüzet.

3. A tésztát a szokásos módon megfőzzük, majd összekeverjük a szósszal, megszórjuk reszelt sajttal és fogyaszthatjuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése