2016. november 1., kedd

Narancssárga leves sütőtökkel, édesburgonyával, vöröslencsével

Már többször írtam vagy utaltam arra, hogy nagy kertjeink vannak, ahol szinte mindent magunk termesztünk, hogy minél kevesebb alapanyagot kelljen a boltban vásárolni. Mindig azt főzök a következő napra ebédre, ami éppen van itthon, ami éppen termett. Ritkán persze elcsábulok és veszek egy kis brokkolit vagy karfiolt (habár, idén sikerült karfiolt is termesztenünk), meg persze van olyan alapanyag, amit házi körülmények között lehetetlen előállítani. Ebben az évben megpróbálkoztunk az édesburgonyával is. Elsőre nem rossz, de jövőre megfelelőbb helyre vetjük, hogy több és nagyobb legyen a termés. Sütőtökből idén nincs hiány, nagyon sok lett. Igyekszem mindig olyan ebédet főzni, mely viszonylag gyorsan elkészül, de egészséges és figyelek arra, hogy mindig tartalmazzon zöldséget is. Ez utóbbi sokszor nagy művészetet igényel, mert a 4 éves fiam nem hajlandó zöldséget enni. Ha viszont kicsit ötletesebben kínálom, akkor már egyből szívesen fogyasztja ő is. A 2 és fél éves lányom szerencsére nem válogatós, sőt, nagyon szereti a zöldségeket főleg hússal enni.

A következő leves egyszerűségében van a nagyszerűsége. A gyerekek is nagyon szerették. A receptet a Meglepetés Mentes különszámában találtam (2016 téli szám).



Hozzávalók:
- kb. 20 dkg édesburgonya (ha nincs, sárgarépa is jó),
- 1 kisebb sütőtök (tisztítva kb. 40 dkg),
- fél csésze vöröslencse vagy sárgaborsó, alaposan megmosva,
- szerecsendió,
- fahéj,
- szegfűszeg,
- római kömény,
- kurkuma,
- őrölt koriander,
- só,
- 1 narancs vagy 2 mandarin (mi ezt nem kívántuk bele, így kihagytuk),
- 2 evőkanál olaj,
- tálaláshoz: tökmag, napraforgómag vagy fenyőmag.

Elkészítés:

1. A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk, apróra vágjuk, majd olajon lassú tűzön pároljuk egy kicsit. Hozzáadjuk a megmosott vöröslencsét (sárgaborsót) és 1 liter vizet. Fűszerezzük. Mindenből egy-egy csipetet tegyünk, inkább később korrigáljunk, ha kevésnek tűnik a fűszerezés. Sózzuk.

2. Lassú tűzön kb. fél óráig (vagy amíg megpuhulnak a zöldségek) főzzük. Ekkor botmixerrel pürésítjük. Ha kicsit hűlt a leves, narancslevet vagy mandarinlevet facsarunk bele (mi ezt kihagytuk). Megszórhatjuk pirított tökmaggal vagy fenyőmaggal vagy szotyimaggal.

Kiegészítés: mivel mi sokkal több alapanyagot használtunk fel, ezért a leves olyan sűrű lett, hogy inkább főzelék vált belőle. Így is nagyon jót ettünk belőle. Tápláló, egészséges, gyors ebédünk kerekedett belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése