2017. február 23., csütörtök

Búrkifli házi vajas leveles tésztából

Életem első vajas leveles tésztája. Muszáj volt készítenem, hogy lányom is ugyanazt ehesse, amit a többi kisgyerek (lányom tojásérzékeny, így ő nem ehet bármit). A tésztáját is én készítettem, mert nem szeretem a bolti késztermékeket (ki tudja, milyen lisztből vannak, igazi vaj helyett pedig pálmaolajjal készítik). Kedd este összeállítottam a tésztát, csütörtök reggel, munkába indulás előtt megsütöttem a kifliket. Elsőre nagyon elégedett vagyok: ropog és szép leveles belül. A tészta készítésének menetét főleg innen vettem és innen vettem. 





Hozzávalók a tésztához (én dupla adagot készítettem és a felét mélyhűtőbe tettem, ebből, a 30 dkg-os adagból nekem kb. 24 db, kisebb-közepes kiflim lett):
- 30 dkg liszt,
- 30 dkg vaj,
- 1 evőkanál ecet,
- 3 evőkanál fehérbor,
- víz, amennyit igényel.

Hozzávalók a töltelékhez: 
Mákos tölteléket készítettem, mert a többiek is mákos búrkiflit esznek majd. Ehhez mákot daráltam, kevés tejjel, citromlével (ha lett volna bio citrom, akkor citromhéjjal) és cukorral összefőztem (tehát, mintha bejgli- vagy mákos kalács tölteléket készítenék), majd kihűtöttem. Fontos szempont volt a tojásmentesség, így tojás nem került sem a töltelékbe, sem a kifli tetejére. El lehet készíteni a tölteléket úgy is, hogy a darált mákot egyszerűen összeforgatjuk a mák mennyiségétől függően 1-2 habbá vert tojásfehérjével és valamennyi cukorral.

Tölthetjük darált dióval is. Ha tojásmentesen kell elkészítenünk, akkor a mákoshoz hasonlóan főzzük össze tejjel, cukorral, citromhéjjal, ha nem fontos, akkor a felvert tojásfehérjét összeforgatjuk darált dióval, cukorral, citromhéjjal.

Tetejére: 
Tojássárgával megkenhetjük a tetejét, majd megszórhatjuk kevés darálatlan mákkal vagy, ha diós töltelékkel készítjük, akkor durvára vágott dióval. Nálam a tojásmentesség betartása miatt kevés tejjel kevert barna cukor került a tetejére.

Elkészítés: 

1. A 30 dkg lisztből elveszünk 3 dkg-ot és ezt a 3 dkg lisztet gyorsan összegyúrjuk 27 dkg vajjal. Formázzunk belőle egy téglatestet. Hűtőbe tesszük, míg a tészta másik felét összeállítjuk.

2. A megmaradt 27 dkg lisztben elmorzsoljuk a 3 dkg vajat, majd hozzáadjuk a bort és az ecetet. Annyi vízzel dolgozzuk ki a tésztát, amennyitől egy keményebb rétestésztát kapunk. Alaposan gyúrjuk, dolgozzuk ki a tésztát, legyen fényes, rugalmas, hólyagos. Ha kész, cipót formázunk belőle, pultra tesszük, késsel X alakban bemetsszük a tetejét és letakarjuk egy konyharuhával. 20 percig pihenni hagyjuk.

3. Ezután a tésztát kinyújtjuk nem túl vékonyra és egy négylevelű lóhere formát alakítunk ki belőle. Középre helyezzük a liszttel kigyúrt vajkockát, ráhajtjuk a "lóhere" négy szirmát úgy, hogy mindenhol betakarja a tészta a vajat.

4. Ezután enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk a tésztát téglalap alakúra (én kb. 4-5 mm vastagra nyújtottam). Ne erőltessük, nehogy kiszakadjon a tészta. Először esetleg ütögetni is lehet a nyújtófával, de óvatosan. Igyekezzünk nem túl meleg helyen dolgozni, hogy ne olvadjon meg a vaj a tésztában. Most jön a hajtogatás.

5. A téglalapot gondolatban 3 részre osztjuk és az egyik harmadát ráhajtjuk a középső harmadra, majd a harmadik harmadot ráhajtjuk úgy, hogy takarja a másik kétharmadot. Ez a szimpla hajtás. A felesleges lisztet igyekezzünk lesöpörni a tésztáról.

6. Ezután 90 fokkal elfordítjuk a téglalapot és ismét kinyújtjuk a tésztát. Gondolatban 4 részre osztjuk a tésztát. A két oldalát behajtjuk középre, majd az egészet összecsukjuk, mint egy könyvet. Ez a dupla hajtás. Elforgatjuk 90 fokkal, majd letakarjuk és 20 percig pihentetjük (hűvös helyen).

7. Újra kinyújtjuk a tésztát, megint jön a szimpla, majd rögtön utána a dupla hajtás. Van, aki még egy harmadik körben is meghajtogatja a fentiek szerint a tésztát. Ha azonnal felhasználjuk a tésztát, akkor megint pihentessük legalább 20 percig (hideg, hűvös helyen) vagy tegyük hűtőbe és néhány napig várakozhat ott a felhasználásig, illetve mélyhűtőbe is tehetjük és majd később használjuk fel.

8. Elkészítjük a tölteléket.

9. A tésztát kinyújtjuk (én egész vékonyra nyújtottam), tetszés szerinti téglalapokra daraboljuk, egy csíkban elhelyezzük a téglalapokon a tölteléket, feltekerjük, tepsire sorakoztatjuk. Tetejét tojássárgával vagy cukorral kevert tejjel lekenjük (ha nem fogyaszthatunk tojást), de csak vékonyan és óvatosan, ne folyjon le. Megszórjuk darálatlan mákkal vagy durvára darabolt dióval. Előmelegített, jó forró sütőben készre sütjük. Nekem gyenge sütőm van, így én 250 fokon sütöttem a kifliket. Ha nem elég forró a sütő, akkor kisül a vaj, nem lesz réteges és ropogós a tészta. Gyorsan sül, legyünk résen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése