2017. február 12., vasárnap

Céklás majdnem "red velvet/vörös bársony" torta (tojásmentes)

Szerettem volna kipróbálni a red velvet (vörös bársony) tortát, de két akadályba ütköztem: nem szerettem volna ételfestéket használni, másrészt nem tehettem a süteménybe tojást. Így tehát kipróbáltam, milyen lenne céklával. Nekem sajnos nem színezte meg belül a süteményt. Kívül szép rózsaszín lett, de belül barna. Nem baj, az íze ettől függetlenül nagyon jó lett, finom szaftos a tészta és annak ellenére, hogy nincs benne tojás, nem lett sem szalonnás, sem tömör, ahogy nálam a tojásmentes kevert tészták általában sikerülni szoktak. Rájöttem egyébként, ha kisebb formában sütöm a tojásmentes "piskótákat", akkor sokkal jobban sikerülnek. Magasak lesznek, átsülnek, nem szalonnásak és nem tömörek.






Hozzávalók a tésztához:
- 25 dkg liszt (nálam fehér tönkölyliszt),
- 4 dkg darált dió (ez csak azért került bele, mert a múltkori boszorkánypogácsából maradt, különben nem tettem volna bele), helyettesíthetjük liszttel,
- kb. 25 dkg nyers cékla (nálam 23 dkg volt),
- 150 g natúr joghurt (legjobb lenne az író, de nekem olyan nem volt),
- 2 mokkáskanál szódabikarbóna,
- 2 kiskanál kakaópor,
- 2 kiskanál ecet,
- 70 g olaj (eredeti recept szerint 10-12 dkg vaj kerül bele),
- 32 g cukor (aki édesebb süteményekhez van szokva, tegyen többet),
- egy kis citromlé,
- ha mégis szeretnénk pirossal színezni, akkor tegyünk bele egy-két evőkanál piros ételszínezéket.

Hozzávalók a krémhez:
- 2,5 dl habtejszín,
- 25 dkg mascarpone,
- porcukor ízlés szerint (nálam 2 dkg),
- egy kis citromlé.

Elkészítés (16-18 cm formához, magas tortánk lesz):

1. A tészta száraz hozzávalóit összekeverjük.

2. A céklát lereszeljük (nagyobb lyukú reszelőn), majd turmixgépbe öntjük. Hozzáadjuk az olajat, citromlevet, joghurtot, ecetet. Pépesre turmixoljuk.

3. A céklás keveréket összekeverjük a száraz hozzávalókkal. Éppen csak álljon össze, ne keverjük túl. A tészta ne legyen se túl híg, se túl sűrű. Egy önthető, sűrű tésztát kell kapnunk.

4. A tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük (csak az alját, az oldalát ne), beleöntjük a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (nálam ez 50 perc volt, de sütőfüggő). Kihűtjük a tésztát, majd 3 részre vágjuk.

5. A mascarponét a cukorral és kevés citromlével kihabosítjuk. A tejszínt is habbá verjük, majd óvatosan a mascarponéhoz keverjük. Betöltjük a tortát, valamint az oldalát és a tetejét is bekenjük a krémmel. Hűtőben pihentetjük néhány órát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése