2017. február 25., szombat

Patisszonfőzelék

Nyáron rengeteg patisszont tettem el hámozva, kockázva a mélyhűtőbe. Eddig csak krémlevesekhez használtam fel (itt és itt), de hajnalban úgy gondoltam, ezúttal főzelék lesz belőle. Nagyon jól sikerült, férj és gyerekek is jóízűen ették, így érdemesnek találtam az ételt arra, hogy felírjam a receptjét.



Hozzávalók: 
- friss vagy fagyasztott patisszon, kockázva (kb. 1 kg, tisztítva),
- 1 fej vöröshagyma, aprítva,
- 3-5 gerezd fokhagyma, aprítva,
- egy-két evőkanál zsiradék,
- 1 nagy doboz tejföl,
- 2 közepes krumpli, hámozva, kockázva,
- 1 kiskanál fűszerpaprika,
- só,
- bors.

Elkészítés: 

1. A vöröshagymát megpároljuk a zsiradékon, majd hozzáadjuk a fokhagymát is. Néhány keverés után rászórjuk a pirospaprikát, felöntjük kevés vízzel, beletesszük a patisszon és a krumplit. Körülbelül annyi vizet tegyünk a patisszonhoz, amennyi éppen ellepi. Sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt puhára főzzük.

2. Amikor minden hozzávaló puhára főtt, behabarjuk a főzeléket tejföllel, botmixerrel krémesítjük. Ha túl sűrű, kevés vízzel hígítsuk. Forralunk rajta egyet és elzárjuk a tüzet.

3. Mi most sütőben sült spenótos krumligombóccal ettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése