2017. március 29., szerda

Sóskából nem csak főzeléket

Életem első 35 évében a sóskát csak főzelékként tudtam elképzelni. Egy ideig szerettem is, de volt, hogy túl sokat ettem belőle és egy évig nem kívántam. Végül rájöttem, hogy sóskából bizony nagyon sok finom étel készíthető a nyers salátáktól kezdve a leveseken és tésztaszószokon át a desszertekig minden. Még nagyon sok recept vár kipróbálásra, de kedvcsinálónak összegyűjtöttem, én mit próbáltam ki eddig sóskából.

Télire is teszek el sóskát. Nagyon egyszerű az elkészítése, ugyanis úgy indítunk, mintha sóskamártást/főzeléket készítenénk. A megmosott, szárától megszabadított sóskát kevés olvasztott zsíron vagy olajon elkezdjük főzni. Hamar összeesik. Fakanállal kevergetjük és aprítjuk főzés közben. Mikor már kis darabokra esett szét a sóska, kisebb üvegekbe töltjük (2-3 dl-es). Felöntjük a tetejét olajjal és gyorsan lezárjuk az üvegeket. Azonnal száraz dunsztba tesszük. Ha kihűltek, mehetnek a kamrapolcra.












Metélőhagymás sóskaleves burgonyagombóccal (erről sajnos nincs kép, csak recept)














































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése