2017. június 23., péntek

Tepsis hagymás újkrumpli

Szedtünk fel krumplit, így adott volt, hogy mi lesz az ebéd. Nem vagyunk nagy krumplievők, így eléggé nehezemre esett kitalálni, mit is főzzek belőle. Végül találtam egy jónak tűnő receptet, ami egy köret, így kaptam az alkalmon és leszedtem az idei első patisszont, amit kirántottam. Mivel nem volt túl nagy a patisszon, szedtem hozzá cukkinit is. A köret eredeti receptjét itt találtam.





Hozzávalók:
- újburgonya, (nem mértem le, mennyit használtam, az eredeti recept 40 dkg-ot ír),
- fokhagyma (3-5-8 gerezd, ízlés függvénye),
- kb. 6 evőkanál olaj,
- 1 evőkanál friss oregánó, aprítva,
- 1 evőkanál friss rozmaring, aprítva,
- vöröshagyma (eredeti recept 2 fejet ajánl, én tettem bele 6 fejet), negyedekre vágva,
- fél citrom leve,
- só,
- bors.

Elkészítés: 

1. A krumplikat megmossuk, majd félbe vagy negyedekbe vágjuk, attól függ, mekkorák a gumók. Forrásban lévő vízben 5 percig előfőzzük, majd leszűrjük.

2. Egy tepsibe, amiben sütjük majd a krumplit, beleöntünk 3 evőkanál olajat. Ráreszeljük (én inkább vékonyan szeleteltem) a fokhagymát.

3. A leszűrt és előfőzött krumplit hozzákeverjük a fokhagymás olajhoz, majd sózzuk, borsozzuk, meghintjük oregánóval, rozmaringgal és közé rakjuk a negyedekre vágott vöröshagymát is, adunk hozzá még egy kis olajat. Átkeverjük.

4. Meglocsoljuk citromlével és 190-200 fokra előmelegített sütőben megsütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése