2017. október 25., szerda

Káposztás bukta

Rengeteg káposzta termett idén a kertben. Gyönyörű szép, hatalmas fejek. Nagy részéből savanyú káposzta lesz, de azért készül belőle más is, mint például pirított káposzta vagy saláta is. Ezt a buktát ajándékba készítettem. A tésztája nagyon finom, puha és egy kis szalonna is került a töltelékbe, ami nagyon jó ízt ad a káposztának. Nem kell bele sok szalonna, épp csak fűszerezzük vele az ételt. A receptet a Takarékos konyhán találtam.




Hozzávalók: 
- 1 dl langyos tej,
- kb. 2-2,3 dl langyos víz vagy amennyitől egy lágy, de nem ragacsos tésztát kapunk,
- 2 dkg élesztő,
- 5 dkg cukor,
- 50 dkg liszt,
- 1 kiskanál só,
- 7 dkg zsír, olvasztva,
- 1 tojássárgája a tésztába (én nem tettem bele),
- 1 tojás a kenéshez (én nem kentem le tojással, csak olvasztott zsírral),
- 2 fej káposzta,
- só,
- bors,
- húsos szalonna (ízlés szerint, én csak másfél ujjnyit használtam, éppen csak azért, hogy fűszerezze az ételt),
- zsír a káposzta párolásához,
- egész köménymag a szóráshoz.

Elkészítés: 

1. A káposztát lereszeljük, megsózzuk, majd állni hagyjuk (kb. 30 percig). Utána a levét kicsavarjuk és zsiradékon megpirítjuk. Közben sózzuk, borsozzuk.

2. A szalonnát apró kockára vágjuk és megpirítjuk, majd összekeverjük a kész káposztával.

3. Az élesztőt langyos tejbe morzsoljuk, egy evőkanál cukorral összekeverjük, majd megszórjuk egy evőkanál liszttel. Felfuttatjuk.

4. A lisztet, sót, maradék cukrot (és tojást, aki használ) tálba tesszük. Hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt és valamennyi langyos vizet. Először ne tegyünk sokat, mert lehet, hogy nem lesz szükség a 2 dl-re (de az is lehet, hogy többre lesz szükség). Kezdjük el dagasztani a tésztát. Mikor jól összeállt, akkor adjuk hozzá több részletben az olvasztott zsírt. Egy könnyű, lágy, de semmiképp nem ragacsos tésztát kell kapni, amit addig dagasszunk, míg hólyagos nem lesz. Ekkor letakarjuk konyharuhával és kb. 45 percig pihentetjük a tésztát (ekkorra nagyjából duplájára kel).

5. A megkelt tésztát lisztezett felületen 3-4 mm vastagra kinyújtjuk, majd  négyzetekre vágjuk (ízlés szerinti méretűre).

6. Mindegyiket megtöltjük káposztával, majd feltekerjük.

7. Egy közepes méretű tepsit kizsírozunk. Ebbe helyezzük a megtöltött buktákat úgy, hogy a bukták tetejét, oldalát is bekenjük nagyon vékonyan egy kevés olvasztott zsírral.

8. Szorosan tegyük egymás mellé a buktákat, hogy felfele nőjenek sülés közben. Tetejüket megszórjuk egész köménymaggal.

9. Negyed órát hagyjuk pihenni a megtöltött buktákat. Addig felmelegszik a sütő is. 180 fokos sütőben süssük 20-25 percig.

Kiegészítés: Kimaradt néhány négyzet, amibe nem jutott káposztás töltelék, így azokat sűrű, házi szilvalekvárral töltöttem meg. Úgy is nagyon finom volt.

Túrósan is elkészült (sóból persze nem kell bele annyi):

2017. október 21., szombat

Lekváros-kakaós kevert sütemény

Egyszerű, sokak által ismert, finom sütemény. Gyorsan elkészül, nem kell hozzá sok minden. A tojást lányom tojásallergiája miatt és a sütőport magam miatt kihagytam belőle, így nem lett olyan magas és laza a sütemény, de ettől függetlenül finom lett.



Hozzávalók: 
- 25 dkg liszt,
- cukor ízlés szerint (nálam 6 dkg),
- 4 dkg kakaópor,
- 1 tojás (én nem tettem bele, helyette 2 kiskanál őrölt lenmagot szórtam bele),
- kb. 2,5 dl tej (nekem több kellett, mert fehér tönkölylisztet használok és mert nem tettem bele tojást),
- sütőpor vagy szódabikarbóna---> van, aki 1 csomag sütőport tesz bele, van, aki csak fél zacskóval, én viszont nem tudom elviselni a sütőpor ízét, ezért egy kiskanál szódabikarbónát tettem csak hozzá,
- 4 evőkanál sárgabaracklekvár a tésztához (ha nincs, finom lesz más lekvárral is),
- egy kis üveg sárgabaracklekvár a kenéshez (de kenhetjük más lekváral is),
- 6 dkg zsír, olvasztva.

Elkészítés: 

1. A lisztet, a kakaóport, a sütőport összekeverjük.

2. Egy másik edényben kikeverjük a lekvárt, a tojást, a cukrot és az olvasztott zsírt. Adunk hozzá tejet, de először ne mindet.

3. A kakaós-lisztes keveréket beleöntjük, majd gyorsan összekeverjük a sütemény tésztáját. Annyi tejet öntsünk hozzá, amennyitől sem túl folyékony, se túl sűrű nem lesz. Nem kell sokáig keverni.

4. Egy kisebb méretű tepsit kizsírozunk, lisztezünk vagy kibéleljük egy sütőpapírral.

5. Beleöntjük a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (20-30 perc, sütőtől függ). Ha elválik a széle a tepsitől, akkor már biztosan kész van, de végezhetünk tűpróbát is.

6. Ha kihűlt, kettévágjuk, megkenjük lekvárral, majd megszórhatjuk porcukorral a tetejét vagy megkenhetjük csokimázzal is.

7. Nálam a csokimáz úgy készült, hogy 2 evőkanál kakaóport kikevertem annyi vízzel, amennyivel éppen ki lehet keverni. Tettem hozzá cukrot, majd lassú tűzön melegítettem (ne forrjon). Mikor megolvadt a cukor, levettem a tűzről. Tettem bele egy kupaknyi rumot és kb. 3 dkg vajat. Addig keverjük, míg a vaj elolvad. Ezután lehet a sütemény tetejére önteni.

2017. október 13., péntek

Tejszínes-krémsajtos körtetorta

Születésnapomra sütöttem ezt a tortát. Több receptből alakult ki a végleges változatom, de leginkább a Tessedik mézes körtetorta.

Szívem szerint, mint minden tortát, ezt is piskótával készítettem volna, de mint már többször is írtam, lányom tojásallergiás, így tojásos sütemény szóba sem jöhet nálunk. A tojásmentes hólabda receptemet használtam a tortaalaphoz, itt-ott növelve a mennyiséget és a belekerülő diót is megpörköltem.





Ilyen állagú a saját, házi krémsajtom, mely kecskéink tejéből készül:



Hozzávalók a tésztához (26 cm átmérőjű forma) vagy, ha nem fontos a tojásmentesség, akkor lehet sütni piskótát is, ahogy az eredeti recept írja:
- 20 dkg (fehér tönköly)liszt,
- 5 dkg hajdinaliszt (ha nincs, darált mandulával vagy dióval helyettesítem),
- 3 dkg étkezési keményítő,
- 10 dkg dió, pirítva, majd fele darálva, másik fele durvára vágva,
- 1 púpos mokkáskanál szódabikarbóna,
- negyed citrom leve,
- 1 körte hámozva, kockázva, 1 evőkanál vízzel 1-2 perc alatt megpárolva, botmixerrel pépesítve,
- kb. 1,5 dl (mag)tej vagy víz, hogy sűrűn folyós, kenhető állagú legyen,
- kevés fahéj,
- kb. 1-2 evőkanál méz (aki édesebben szereti, tegyen többet), vagy kimarad, ha valaki nem eszik mézet,
- cukor, ha valaki édesebben akarja enni, én nem tettem bele a mézen kívül semmit,
- 5 dkg zsír, vaj vagy kókuszzsír, ki mit használ, én maradok a disznózsírnál.

Elkészítés:

1. A száraz hozzávalókat az egyik edényben, a nedveseket a másikban összekeverjük, majd a kettőt vegyítjük. Dolgozzunk gyorsan, ne keverjük túl a tésztát.

2. A tortaformát kivajazzuk/zsírozzuk, kilisztezzük (vagy sütőpapírral béleljük) és beleöntjük a tésztát. 180-200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Ne süssük túl, nem kell, hogy nagyon színe legyen. Ha túlsütjük, száraz lesz. Kihűtjük, széleit levágjuk, így egy 24 cm-es tortát kapunk, majd kétfelé vágjuk. A levágott széleket ne dobjuk ki, morzsoljuk össze és azzal be lehet panírozni a torta oldalát.

Hozzávalók a körtekompóthoz: 
- 50 dkg körte, ez már a nettó súly, pucolt, hámozott, magházától eltávolított súly,
- 1 evőkanál étkezési keményítő,
- fél citrom leve,
- cukor és méz ízlés szerint (én egyiket sem tettem bele),
- kevés hideg víz.

A kompót elkészítése: 

1. Az előkészített körtét kis kockákra vágjuk és lassú tűzön feltesszük főni (nekem jó érett, lédús a körtém, így víz nem kellett alá). Aki édesebben szereti vagy nem elég édes a körtéje, tegyen bele barna cukrot és/vagy mézet. A mi körténk mézédes és egyébként sem szeretem a túl édes ízeket, így én teljesen cukormentesen főztem. Ha van bio citromunk, reszeljük bele a citrom héját. Mikor már annyira megfőtt a körte, hogy szinte pépesen puha, akkor mehet bele a citromlé.

2. A keményítőt elkeverjük egy kevés vízzel. Csomómentes legyen. Teszünk hozzá egy kis forró körteszószt, elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük a többi körtéhez. Keverjük folyamatosan. Besűrítjük, egyet forr és elzárjuk a tüzet.

Hozzávalók a csokimázhoz: 
- 2 dkg kakaópor,
- kb. 25 ml tej (vagy annyi, amennyivel éppen ki tudjuk keverni csomómentesre a kakaóport),
- cukor ízlés szerint,
- kis kupaknyi rum (elmaradhat),
- kevés őrölt fahéj,
- 3 dkg vaj.

Elkészítés: 

1. A kakaóport egy kevés tejjel kikeverjük, csomómentesre. Úgy készítsük, mint ahogy a csokimázat szoktuk a sütemények tetejére. Teszünk bele cukrot, rumot és fahéjat.

2. Feltesszük főni. Lassú tűzön főzzük és ne forrjon semmiképp. Mikor a cukor elolvadt, én le is szoktam venni a tűzről azonnal és gyorsan beledobom a vajat. Mikor a vaj elolvadt, megkenjük az egyik, kihűlt, tortalapot ezzel a csokimázzal.

3. Az eredeti recept dupla adag csokimázat készít és mindkét lapot megkeni vele.

Hozzávalók a krémhez: 
- 50 dkg házi krémsajt (ez nálam egy jó sűrű, önmagában is megálló krémsajtot jelent, lásd fotó fent),
- 4,5 dl tejszín (ennyi volt),
- 1-2 zacskó habfixáló (biztosra mentem, kettő zacskóval tettem bele, de szerintem egy is elég lett volna),
- porcukor ízlés szerint,
- 1 csomag prémium vaníliás pudingpor (36 g),
- 3 dl tej.

A krém készítése: 

1. A pudingport és a cukrot kikeverjük egy kevés tejjel. Csomómentes legyen. A maradék tejet feltesszük forrni. Mikor forr, szedünk egy keveset belőle a kikevert pudingporhoz, összekeverjük és folyamatos keverés mellett az egészet visszaöntjük a forró tejhez. Lassú tűzön keverjük, besűrítjük, majd elzárjuk a tüzet. Kihűtjük, de hűlés közben többször keverjük át géppel, hogy ne legyen csomós.

2. Mikor kihűlt a puding, kihabosítjuk a krémsajttal.

3. A tejszínt felverjük a habfixálóval (a habfixálót félidőben keverjük hozzá a tejszínhez).

4. A felvert tejszínt is hozzákeverjük a krémsajtos pudinghoz. de egy keveset hagyjunk meg a díszítéshez.

Itt szeretném megjegyezni, hogy az eredeti recept szerint a krém egy tejjel felfőzött búzadarás, tejszínes, zselatinos krém. A recept a fenti linken megtalálható hozzá, ha valaki inkább azt szeretné elkészíteni. 

A torta összeállítása: 

1. Alulra kerül egy lap, amit már megkentünk a csokimázzal. Erre kerül az egész körtekompót és a krém fele, mégpedig úgy, hogy egy-egy zacskóba töltjük mindegyiket, majd váltakozva köröket nyomunk rá hol a körtekompótból, hol a krémből.

2. Ezután rákerül a másik tortalap, amit bevonunk a krém másik felével, valamint az oldalát is. Tetejét tejszínhabrózsákkal díszítjük, oldalát a morzsával bepanírozzuk. Díszítésképp egy nagyon kevés reszelt étcsokit szórtam a tetejére.

2017. október 12., csütörtök

Tepsis torta

A Vidék íze 2017 októberi számában található ez a recept. Ezt a süteményt most kivételesen nem én sütöttem, hanem anyu készítette a születésnapomra, Gergő nagy örömére (Gergő ugyanis kép alapján ezt a sütit választotta ki az újságból). Kiadós, egyszerű, puha és finom.




Hozzávalók a tésztához:
- fél zacskó sütőpor,
- 1 tojás (nem tett bele, mert lányunk tojásérzékeny),
- 10 dkg cukor (kevesebbet tett bele),
- 10 dkg zsír,
- 50 dkg liszt,
- kb. 1,5 dl tej.

Hozzávalók a töltelékhez:
- 20 dkg cukor (kevesebbet tett bele),
- cikóriakávé (nem volt, így 2 dl kávét tett bele),
- 10 evőkanál liszt,
- 1 liter tej,
- 2 tojássárgája (nem tett bele).

Elkészítés: 

1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Annyi tejet tegyünk hozzá, amennyivel rugalmas, jól nyújtható, nem ragacsos tésztát kapunk. Mikor ez megvan, 5 részre osztjuk a tésztát és mindegyik gombócot egyesével kinyújtjuk, majd gáztepsi hátulján, forró sütőben megsütjük (egyesével). Hagyjuk a lapokat teljesen kihűlni.

2. Sűrű cikóriakávét főzünk. Annyit, hogy szűrés után legyen az egész 2-3 dl.

3. Egy tálban összekeverjük a 10 evőkanál lisztet annyi tejjel, hogy csomómentes legyen. Hozzákeverjük a tojások sárgáját (ha teszünk bele), a cukrot, majd a többi tejet is.

4. Felrakjuk főni, majd mikor sűrűsödni kezd, lassan hozzácsurgatjuk a kávét, míg szép színe lesz.

5. Addig főzzük, míg a krém állaga megfelelő lesz.

6. Betöltjük a lapokat. Kicsit meg is nyomkodjuk. Egy éjszakát állni hagyjuk hűvös helyen, majd másnap megszórjuk porcukorral (ne sokat, mert amúgyis édes) és szeleteljük.

2017. október 6., péntek

Kolbászos-káposztás palacsintatorta

A Vidék íze 2017 szeptemberi számában található az alábbi recept.  Remek vendégváró, előre is össze lehet állítani és fogyasztás előtt csak be kell tenni a sütőbe.


Hozzávalók: 
- 8-12 darab palacsinta (eredeti recept szerint élesztős palacsinta, ami az átlagos palacsintánál kicsit vastagabb, de ugyanolyan jó lesz a sima palacsinta is, kicsit vastagabbra sütve),
- 35 dkg savanyú káposzta (nálam kevesebb került bele, mert nem volt ennyi és kovászos káposztát használtam),
- 25 dkg puhább füstölt kolbász,
- 30 dkg húsos, főtt császárszalonna (én ezt nem tettem bele, nekem ez már túl sok lett volna, helyette egy kevés, kb. 8-10 dkg, füstölt szalonnát használtam csak),
- 15 dkg sajt reszelve (trappista),
- 1 nagy pohár tejföl (350-450 g),
- 2-3 gerezd fokhagyma,
- őrölt kömény,
- bors,
- oregánó,
- őrölt csípős paprika (nem tettem bele),
- zsiradék,
- só,
- cukor (nem tettem bele).

Elkészítés: 

1. Kevés zsiradékon megpároljuk a káposztát. Fűszerezzük sóval (nem tettem), borssal, köménnyel, cukorral (nem tettem bele).

2. A kolbászt felkarikázzuk és serpenyőben kevergetve, lassú tűzön kicsit megsütjük. Ne süssük túl, mert akkor nagyon kiszárad és megkeményedik.

3. A szalonnát felszeleteljük, átsütjük, majd kis kockákra vágjuk. Én nem főtt császárszalonnát használtam, jóval kevesebbet is tettem bele és sütés előtt vágtam kis kockákra.

4. A káposztát összekeverjük a kolbásszal és a szalonnával. Ízesítjük oregánóval és, ha akarjuk, csípős paprikával.

5. A tejfölt kikeverjük a zúzott fokhagymával. Kicsit megsózzuk.

6. Jöhet az összeállítás: egy tűzálló tálat kicsit kizsírozunk, beleteszünk egy palacsintát. Elosztunk rajta 2 kanálnyi káposztás kolbászt, megpötyögtetjük fokhagymás tejföllel, megszórjuk reszelt sajttal. Jön a következő palacsinta, amire ismét teszünk káposztát, tejfölt, reszelt sajtot. Megint palacsinta és így folytatjuk, míg minden elfogy, de tejfölt hagyjunk. A tetejére palacsinta kerül.

7. A maradék tejfölt kikeverjük egy kis őrölt fűszerpaprikával. Ezzel kenjük meg a palacsintatorta tetejét. Forró sütőben átsütjük.

2017. október 5., csütörtök

Aszalt szilvás bableves

Nagyon egyszerű, régi, hagyományos leves és sok hozzávaló nem is kell bele. Már régóta készültem megfőzni ezt a számomra nagyon furcsán hangzó levest. Évek óta csak szemeztem vele, de ma végre megkóstoltuk. Finom, úgyhogy a receptet leírom és máskor is elkészítem. A leves pikáns, kicsit édeskés csak és enyhén savanykás is. Nekem nagyon tetszik, különleges, izgalmas leves.



Hozzávalók: 
- 50 dkg bab,
- aszalt szilva ízlés szerinti mennyiségben, nálam 4 kisebb maréknyi, ami még szárítás előtt 6 részre lett darabolva, így nem tudom megmondani, pontosan mennyit tettem bele (saját aszalású szilvát használtam, így az keményebb, jobban kiszárított bolti társánál),
- 2 darab babérlevél,
- tejföl (nálam 2 dl),
- 1 evőkanál liszt vagy keményítő (nálam keményítő),
- só.

Elkészítés: 

1. A babot előző este tálba tesszük és felöntjük vízzel. Másnap leszűrjük és tiszta vízzel feltesszük főni (lassú tűzön, fedő nélkül). Két babérlevelet adunk hozzá. Sót én csak akkor teszek a hüvelyesekhez, mikor megpuhultak. Nekem nem kellett áztatni, mert szárazbabot használok, hanem nyáron kifejtett és mélyhűtött babot.

2. Mikor a bab megpuhult, sózzuk és beletesszük a szilvát.

3. Behabarjuk a tejföllel csomómentesre kikevert keményítővel. Egyet forr és azonnal elzárjuk a tüzet.

2017. október 3., kedd

Aszalt birsalma

Egy kis létszámú Facebookos csoport kedves tagjától kaptam ezt a receptet. Nem gondoltam, hogy birsalmát is lehet és fogok is aszalni. Éppen szerencsém volt, mert néhány napig szépen sütött a nap és megszáradtak az almakarikák a napkollektoros aszalóban. Az eredeti receptet átalakítottam, de ide leírom azt is, hátha valaki éppen úgy szeretné kipróbálni. Köszönöm a receptet, Judit. :)




Hozzávalók: 
- cukor: az eredeti recept szerint 1 liter vízhez 1 kg cukor kell. Én ezt lecsökkentettem 30 dkg cukorra, mert nem ehetek és nem is bírom az édes ízeket,
- birsalma.

Elkészítés: 

1. A birsalmát megmossuk, ha van még rajta, akkor a bolyhos részeket ledörgöljük róla. Daraboljuk, vékonyra vágjuk.

2. A cukrot összekeverjük a vízzel, felforraljuk. A birsalamaszeleteket ebbe a forró cukros vízbe tesszük és eredeti recept szerint fél percig, én 1-1,5 percig tartottam ebben a vízben az almát. Leszűrjük, lecsepegtetjük.

3. Ezután mehet az aszalóba (nálam napkollektoros aszalóba, lásd a másik oldalunkon, ITT).

4. A cukros vizet, amiben a birsalmát főztük, ne dobjuk ki, mert nagyon finom. Mi hígítva isszuk majd télen, mert nekünk túl édes magában.

Kiegészítés: 
Az eredeti recept szerint leforrázzuk a birsalmát vagy felforraljuk a vizet és abban hagyjuk kicsit állni az almákat. Ezután kell szeletelni és főzni cukorszirupban fél percig.

2017. október 1., vasárnap

Birsalmasajt/birsalmabőr/"gumicukor" birsalmából

Még mindig birsalma. Rengeteget leszedtünk és még mennyi van a fákon! Tettem el többféle lekvárt, aszaltam is, ettük tortában, süteményben, párolt káposztával, szószként vagy csak úgy, megsütve.

Évekkel ezelőtt nagyon népszerű volt az úgynevezett "gyümölcsbőr", ami nem jelentett mást, mint a gyümölcs pépesítését, majd tepsin való vékony szétterítését és valamilyen módon való megszárítását. Akkoriban nem próbálkoztam ilyesmivel, azt gondoltam, túl macerás. Most, hogy ennyi birsalmánk van, kutakodni kezdtem az interneten, mit is készíthetnék még ebből a gyümölcsből, amit ráadásul a gyerekeim is megesznek (és az is fontos szempont számomra, hogy legyen azért valamennyire egészséges, ne legyen tele cukorral sem). A birsalmasajtot nem szeretem, másrészt a sok cukor miatt nem is akarom elkészíteni. No, de rátaláltam egy receptre, ami azt ígérte, minimális cukor hozzáadásával egy finom, gumicukorszerű finomságot kapunk. Rögtön neki is láttam, hogy kipróbáljam, de eltértem a recepttől, majd jelzem hol és miben. A receptet itt találtam.




Hozzávalók:
- birsalma (vagy más gyümölcs, láttam már szilvásat, epreset, almásat),
- cukor (ez ízlés kérdése, én tényleg csak nagyon keveset, néhány laposan mért evőkanálnyit tettem egy hatalmas adag birshez, ha édes gyümölcsből készíteném, lehet, hogy nem is tennék bele cukrot).

Elkészítés: 

1. A birsalmát megmossuk, ha van rajta bolyhos rész, azt ledörgöljük. Nem kell meghámozni. Kis kockákra vágjuk (magházat, hibás részeket eltávolítjuk).

2. A következő lépésnél eltértem az eredeti recepttől. Ő edénybe tette a gyümölcsöt, felöntötte annyi vízzel, amennyi éppen ellepi és addig főzte, míg megpuhult az alma. Majd leszűrte. Az ő birsalmája így világosabb színű lett.

3. Én viszont sütőben sütöttem, cserépedényben, lefedve, saját levében, vizet nem is adtam hozzá. Így elkészítve nekem jobban ízlik a birsalma és még mintha édesebb is lenne (igaz, a színe sötétbarna lesz, nem világos sárga). Ha azonnal fogyasztom, még cukrot sem teszek hozzá, mert kellemesen édeskés-savanykás íze lesz így az almának.

4. Akárhogy is puhítottuk meg az almát, a következő lépés, hogy botmixerrel krémesre mixeljük, majd a cukorral összekeverve felforraljuk.

5. Ezután jön a szárítás. Mióta elkészítettem az első adagot ebből az édességből, sikerült elolvasnom más recepteket is. A lényeg, hogy sütőpapírt terítünk egy (vagy több tálcára vagy tepsire attól függően, mennyi az alapanyagunk és milyen módon fogjuk szárítani). A lényeg, hogy vékonyan kell elteríteni a masszát, olyan 2 mm vastagra.

6. Van, aki a levegőn szárítja, van, aki sütőben, van, aki aszalóban. Nekem nincs aszalóm, így maradt a sütő. A recept azt írja, hogy 180 fokos sütőben sütjük 10 percig, majd lekapcsoljuk a sütőt és hagyjuk fél napot bent állni a gyümölcsöt. Ezután ismét meleg sütőbe teszi 10 percre és ott hagyja hűlni, száradni. Ezután, elvileg, száradt már annyit, hogy könnyen lejön a massza és egy új sütőpapírra lehet áthelyezni úgy, hogy az az oldala, ami eddig alul volt, most felülre kerüljön. Ismét be kell tenni a sütőbe 180 fokra, 10 percre.

7. Én a fentiek szerint készítettem, de nekem ennyi idő nem volt elég, hogy teljesen megszáradjon a gyümölcslap. Több napot és több sütőben töltött időt igényelt.

8. Közben aztán olvastam, hogy mások 50-80 fokos sütőbe tolják és ott szárítják órákon át (az ajtót néha kinyitva, hogy a gőz távozzon). Aztán tegnap a Gasztroangyalban éppen készítettek egy hasonló szárított gyümölcslapot, amit nem a sütőben, hanem levegőn, egy héten át szárítottak (mondjuk, abban a cukor is több volt).

9. Ha megszáradt a gyümölcslap, tetszőleges méretre, formára lehet vágni és fogyasztani. Olvastam valahol, hogy üvegbe zárva sokáig eláll. Erről még nem tudok nyilatkozni, de kipróbálom egy tesztadaggal. Frissítés: 1 év múlva is tökéletes, tényleg eláll, ha megfelelően ki van szárítva.

Megjegyzés: habár a recept azt ígérte, olyan mint a gumicukor, azért nem teljesen így van, mert annál kicsit keményebb és nem olyan ruganyos. Legalábbis az enyém nem olyan (valószínűleg jobban kiszárítottam, mint kellett volna). A gyerekek viszont így is szerették.


Birsalmás-diós sütemény

Ipari mennyiségű birsalmát dolgozok fel már napok óta, illetve helyeztem el tárolásra ládákba. A lekvárfőzés során maradt ki 20 dkg birslekvár (pontosabban birs-körte lekvár), amit szerettem volna most már felhasználni valamihez, mielőtt megromlik. Kis keresgélés után Dulminánál rátaláltam erre a receptre. Szeretem a receptjeit, így nem volt kérdés, hogy ezt választom: egészséges, pont elfogy a lekvárom, tojásmentes, tejmentes, gyorsan elkészül és finom is. Néhol módosítottam a recepten, azt jelzem. Szerintem bármilyen sűrű, édes lekvárral helyettesíthető a birslekvár.






Hozzávalók: 
- 12 dkg darált dió (de lehet mandula, mogyoró, akár némi napraforgómag  vagy vegyesen is, mindenhogy finom, már próbáltuk :) ),
- 12 dkg teljes kiőrlésű liszt (nálam tönköly) de lehet csak fehér lisztet vagy vegyesen is,
- 12 dkg zabpehelyliszt (kávédarálón ledaráltam a zabpelyhet), de mostanában egyszerűen csak nagyon apró szemű zabpelyhet használok és nem darálom meg (így még ropogósabb is lesz tőle a keksz),
- 1 teáskanál szódabikarbóna,
- 1 mokkáskanál fahéj (elhagyható)
- méz vagy cukor ízlés szerint (az eredeti recept szerint 3 evőkanál méz, nálam természetesen ennél kevesebb, van, hogy semmit nem adok hozzá, se cukrot, se mézet, de, aki az édes ízekhez van szokva, tegyen bele többet :)),
- 12 dkg birspüré (nálam első alkalommal 20 dkg ment bele)--->cserépedényben sütöttem felkockázott, hámozatlan birsalmát és abból vettem el 20 dkg-ot, amennyiben valaki szintén több pürét tesz bele, arra kell számítani, hogy úgy, mint én, puha süteményt kap a végén (merthogy Dulmina leírása szerint ez egy enyhén ropogós keksz lenne eredetileg),
- 1 dl olaj, sokszor ennél kevesebb olajat teszek bele,
- kb. fél dl víz (nálam erre nem volt szükség, mert több pürét tettem bele),
- tetejére lekvár vagy aszalt gyümölcs.

Elkészítés: 

1. A diót, a zablisztet, a lisztet, szódabikarbónát, fahéjat összekeverjük, majd hozzáadjuk a mézet, pürét, olajat, Kezdjük el összegyúrni és vizet csak akkor adjunk hozzá, ha szükséges.

2. Egy lágy, de nem ragacsos tésztát kell kapnunk (mikor először készítettem, nem olvastam el figyelmesen a receptet, így az enyém ragacsos volt, mikor formáztam a gombócokat, így puha sütiket kaptam a végén, nem ropogós kekszet, de így is finom volt).

3. Kisebb gombócokat formázunk (mondjuk főtt tojássárga méretűt), ellapítjuk, majd sütőpapírral bélelt vagy kikent tepsire sorakoztatunk (ha laposabb, vékonyabb a tészta, ropogósabb, ha vastagra hagyjuk, puhább lesz a végeredmény).

4. A tetejére mehet bármilyen sűrűbb lekvár. Próbáltam már szilvalekvárral, baracklekvárral és birslekvárral. Talán szilvásan ízlett a legjobban. Ha vastagabbra hagyjuk, lehet belenyomni aszalt gyümölcsöt is.

5. 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. A sütés ideje sütőfüggő, az eredeti recept 15 percet ír, de nálam tovább kellett sütni. A recept szerint ez ropogós keksz, de én süteménynek neveztem, mert az enyém nem ropog úgy, mint egy keksz. Ettől függetlenül finom és egészséges tízórai vagy uzsonna.