2017. október 25., szerda

Káposztás bukta

Rengeteg káposzta termett idén a kertben. Gyönyörű szép, hatalmas fejek. Nagy részéből savanyú káposzta lesz, de azért készül belőle más is, mint például pirított káposzta vagy saláta is. Ezt a buktát ajándékba készítettem. A tésztája nagyon finom, puha és egy kis szalonna is került a töltelékbe, ami nagyon jó ízt ad a káposztának. Nem kell bele sok szalonna, épp csak fűszerezzük vele az ételt. A receptet a Takarékos konyhán találtam.




Hozzávalók: 
- 1 dl langyos tej,
- kb. 2-2,3 dl langyos víz vagy amennyitől egy lágy, de nem ragacsos tésztát kapunk,
- 2 dkg élesztő,
- 5 dkg cukor,
- 50 dkg liszt,
- 1 kiskanál só,
- 7 dkg zsír, olvasztva,
- 1 tojássárgája a tésztába (én nem tettem bele),
- 1 tojás a kenéshez (én nem kentem le tojással, csak olvasztott zsírral),
- 2 fej káposzta,
- só,
- bors,
- húsos szalonna (ízlés szerint, én csak másfél ujjnyit használtam, éppen csak azért, hogy fűszerezze az ételt),
- zsír a káposzta párolásához,
- egész köménymag a szóráshoz.

Elkészítés: 

1. A káposztát lereszeljük, megsózzuk, majd állni hagyjuk (kb. 30 percig). Utána a levét kicsavarjuk és zsiradékon megpirítjuk. Közben sózzuk, borsozzuk.

2. A szalonnát apró kockára vágjuk és megpirítjuk, majd összekeverjük a kész káposztával.

3. Az élesztőt langyos tejbe morzsoljuk, egy evőkanál cukorral összekeverjük, majd megszórjuk egy evőkanál liszttel. Felfuttatjuk.

4. A lisztet, sót, maradék cukrot (és tojást, aki használ) tálba tesszük. Hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt és valamennyi langyos vizet. Először ne tegyünk sokat, mert lehet, hogy nem lesz szükség a 2 dl-re (de az is lehet, hogy többre lesz szükség). Kezdjük el dagasztani a tésztát. Mikor jól összeállt, akkor adjuk hozzá több részletben az olvasztott zsírt. Egy könnyű, lágy, de semmiképp nem ragacsos tésztát kell kapni, amit addig dagasszunk, míg hólyagos nem lesz. Ekkor letakarjuk konyharuhával és kb. 45 percig pihentetjük a tésztát (ekkorra nagyjából duplájára kel).

5. A megkelt tésztát lisztezett felületen 3-4 mm vastagra kinyújtjuk, majd  négyzetekre vágjuk (ízlés szerinti méretűre).

6. Mindegyiket megtöltjük káposztával, majd feltekerjük.

7. Egy közepes méretű tepsit kizsírozunk. Ebbe helyezzük a megtöltött buktákat úgy, hogy a bukták tetejét, oldalát is bekenjük nagyon vékonyan egy kevés olvasztott zsírral.

8. Szorosan tegyük egymás mellé a buktákat, hogy felfele nőjenek sülés közben. Tetejüket megszórjuk egész köménymaggal.

9. Negyed órát hagyjuk pihenni a megtöltött buktákat. Addig felmelegszik a sütő is. 180 fokos sütőben süssük 20-25 percig.

Kiegészítés: Kimaradt néhány négyzet, amibe nem jutott káposztás töltelék, így azokat sűrű, házi szilvalekvárral töltöttem meg. Úgy is nagyon finom volt.

Túrósan is elkészült (sóból persze nem kell bele annyi):

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése