2017. december 18., hétfő

A legegyszerűbb szaloncukor: szaloncukor aszalt gyümölcsből

Néhány év kihagyás után idén ismét a világ legegyszerűbb szaloncukrát készítettem el karácsonyra. Semmi nem kell hozzá, csak aszalt gyümölcs és étcsoki.





Hozzávalók: 
- aszalt gyümölcs (nálam most éppen meggy, sárgabarack, szilva és mazsola),
- étcsoki (nálam 70 %-os). 

Elkészítés: 

1. Az aszalt gyümölcsöt egy aprítógépben pépesre aprítjuk. Mikor még nem volt ilyen gépem, akkor egy éles késsel vágtam össze az aszalványokat. Nem volt kis munka, nagyon-nagyon apróra kell vágni, szinte pépesre. 

2. Mikor kész a massza, akkor ízlés szerinti méretűre formázzuk. Én a szokásos szaloncukornál egy kicsit kisebbre szoktam, mert így gazdaságosabb és nem eszünk annyi édességet egyszerre. 

3. Gőz fölött megolvasztjuk az étcsokit és ebbe mártogatjuk a szaloncukrot. Én úgy kiviteleztem a mártogatást, hogy beledobtam az olvasztott csokiba egy szaloncukrot, villával kiemeltem, egy másik villára áttettem, közben hagytam, hogy a felesleges csoki visszafolydogáljon az edénybe. Néhányszor áttettem egyik villáról a másikra, majd, mikor szépen lecsöpögött a csoki nagy része, akkor óvatosan egy sütőpapírral borított tálcára tettem. Így mentem végig az összes szaloncukorral. Amikor kezd sűrűsödni a csoki, tegyük vissza a tűzhelyre egy kicsit, hogy újra megolvadjon. Nekem 38 darab, normál szaloncukornál kisebb szaloncukrom lett és ehhez kb. fél tábla, azaz 50 g étcsoki kellett. Az étcsoki másik feléből marcipános-kandírozott narancshéjas szaloncukor készült.

4. Száraz, hűvös helyen megszárítjuk a szaloncukrokat, végül csomagoljuk. Én általában sütőpapírba csomagolom, majd arra teszek alufólia vagy csomagolópapír borítást. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése