2018. március 29., csütörtök

Tojásmentes túrógombóc

Régen tojással készítettem a túrógombócot, hagyományosan, puhára, habosra, de mióta kiderült, hogy lányom tojásallergiás, nem készítettem túrógombócot. Aztán másfél éve találtam egy glutén-, tojás-, és, ha akarjuk, akkor tejmentes gombócreceptet, amit nagyon szeretnek a gyerekeim (kölesből készül egyébként, a receptje ITT, a blogon megtalálható).

A héten készítettem egy nagy adag túrót, aminek egyharmadát elajándékoztam, másik harmadát lefagyasztottam és a harmadik 50 dkg-os csomagot beraktam a hűtőbe, hogy majd főzök belőle valamit ebédre. Keresgéltem, gondolkodtam, mi legyen, ami gyorsan elkészül, nem sütemény és belemegy az összes túró. Végül rátaláltam erre a tojásmentes túrógombócra, ami valószínűleg csak nekem újdonság, mert nagyon sokan elkészítették már. Nem pont ugyanolyan az íze, mint a hagyományos túrógombócé, de így is nagyon finom.




Hozzávalók: 
- 50 dkg túró,
- 5 dl tej,
- 6 evőkanál búzadara (van, aki 7 evőkanállal tesz bele, én maradtam a 6-nál, máskor is ennyit teszek bele),
- vanília (esetleg vaníliás cukor),
- cukor ízlés szerint,
- aki szeretne, tehet bele reszelt citromhéjat,
- zsiradékon pirított zsemlemorzsa, ha hagyományosan ennénk, darált pirított dió vagy mandula, esetleg darált mák, ha kicsit újítanánk,
- tejföl, fahéj, porcukor a tálaláshoz.

Elkészítés: 

1. A tejet felforraljuk, majd folyamatos keverés közben belekeverjük a búzadarát, egy kevés cukrot (nálam talán egy evőkanálnyi volt, de én mindenbe kevés cukrot teszek) és a vaníliát. Sűrűre főzzük és kihűtjük. Hűlés közben néha keverjük meg. Én ezt előző este készítettem el és másnap adtam hozzá a túrót.

2. Mikor kihűlt a búzadara, belekeverjük vagy belegyúrjuk (én az utóbbit választottam) a túrót. Ezután ízlés szerinti méretű gombócokat formázunk belőle (én a kicsiket szeretem).

3. Kevés zsiradékon megpirítjuk a zsemlemorzsát és ebbe forgatjuk a gombócokat.

4. Tálaljuk tejföllel, fahájjal, porcukorral vagy mákkal, gyümölcsszósszal vagy bármivel, amivel egyébként a túrógombócot szoktuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése