2019. október 31., csütörtök

Puszedli

Tovább folytatódik az "őszi szünetben én főzök" sorozat, azaz a gyerekeim ragaszkodnak ahhoz, hogy ebédre ők főzzenek (és persze akkor már sütnek is) minden napra.

Tegnap zöld varázslevest készítettek (zöldborsó és brokkoli volt benne, ami egy krémleves egyébként). Ehhez kakukkfüves pirított kenyérkockákat kínáltunk. A második harmónikakrumpli volt (hasselback), melyhez nyáron eltett paradicsomléből készítettünk fűszeres paradicsomszószt. A kérésnek engedve süthettek egy kis desszertet is. Ez a puszedli volt az. A receptet Vrábel Krisztina Végtelen spagetti című könyvében találtuk, mely egy gyerekeknek szóló szakácskönyv, sok-sok recepttel.

Ez egy nagyon gyorsan elkészíthető puszedli, mert nem kell állni hagyni a tésztát még pár órát sem. Azonnal formázható. Eddig ez a házilag süthető puszedli ízlett nekem a leginkább.




Hozzávalók (kb 40 db lett, egy nagy gáztepsin sült ki):
- 8 dkg cukor (nálunk 5 dkg),
- 1 dl nem túl erős kávé,
- 2 evőkanál méz (nálunk most repceméz, jól megmerítve a kanalat az üvegben),
- 1 tojás,
- 7 dkg vaj,
- liszt (kb. 30 dkg, de inkább amennyit felvesz),
- 2 teáskanál őrölt fahéj,
- 1 teáskanál őrölt gyömbér,
- 1 púpozott teáskanál szalalkáli (nem volt itthon éppen, így szódabikarbónát tettünk bele),

Hozzávalók a mázhoz: 
- 1 tojásfehérje,
- 10-12 dkg porcukor.

Elkészítés: 

1. A cukorból készítsünk sötét karamellt. Ezt természetesen nem a gyerekek készítették, hanem én. Egy lábasba tesszük a cukrot. Fél teáskanál vizet adunk hozzá. Lassan kezdjük el melegíteni. Keverjük olykor át, hogy karamellizálódjon. Mikor kész, nagyon vigyázzunk, nagyon óvatosan öntsük fel a kávéval. Melegítsük, míg a megszilárdult karamell újra fel nem olvad. Keverjük hozzá a mézet is és hagyjuk hűlni egy kicsit, majd hozzáadjuk a vajat is. Még éppen elolvadt benne a vaj.

2. Ezután beletesszük a szalalkálit, a fahéjat, gyömbért, az előzőleg villával felvert tojást és annyi lisztet, hogy egy lágy, de gyúrható tésztát kapjunk. Mi olyan állagúra készítettük, hogy vizes kézzel tudtunk belőle golyókat formázni.

3. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a sütőt pedig előmelegítjük 180 fokra.

4. Formázzunk főtt tojássárga méretű gömböket. Mi csak vizes kézzel tudtuk megformázni. Tepsire helyezzük őket, távol egymástól. Előmelegített sütőben nagyjából 8-10 perc alatt megsütjük. Kb. másfél-kétszeresére nő meg a puszedli. A sütő erősségétől függ a sütési idő. az enyém viszonylag gyenge sütő. Ne süssük túl, mert akkor száraz lesz a süti. 

5. A mázhoz a tojásfehérjét elkeverjük egy villával és 2-3 adagban hozzáadjuk a porcukrot. Bekenjük vele a puszedliket és száradni hagyjuk. Nem vagyok híve az ilyen cukormázaknak, de megengedtem, hogy a puszedlik felét ezzel vonják be a gyerekek. A maradékra olvasztott étcsoki került és hagytunk üresen is az én kedvemért.

Puha, finom puszedliket kaptunk. Gyors, egyszerű recept, nem kell a tésztát állni hagyni.

2019. október 29., kedd

Karalábéleves (kalaráb leves) és sült gombóc levesbetétként

Lehet szedni a finom, zsenge, lédús óriási őszi karalábét. Ebből készült ez a leves is. A recept ötletét egy nagyon régi szakácskönyvemből vettem. A könyv címe: Eredeti magyar alföldi szakácskönyv. Özv. Szűcs Antalné Bagossy Klára írta és első kiadásában 1893-ban jelent meg Mezőtúron. Ezt a könyvet férjemtől kaptam ajándékba.






Hozzávalók, ahogy én készítettem a könyvben található recept alapján. Mivel ez egy nagyon régi szakácskönyv, sokszor nincs megadva, miből mennyi kell:
- 2 nagy fej őszi karalábé,
- hús (azt írja, hogy csirke vagy borjúhús, 6 emberre fél kg hús vagy 2 kisebb vagy 1 nagyobb csirke, de nálam kecskehúsból készült),
- egy jó evőkanál zsír,
- egy evőkanál liszt,
- őrölt pirospaprika,
- 2,5 dl tejföl,
- 1 evőkanál cukor.

A levesbetét apró sült gombóc. Ennek a receptje a leves receptje alatt található.

Elkészítés: 

1. Az eredeti recept szerint vékony hosszúkás szeletekre kell vágni a karalábét, majd egy nagy kocka cukrot hozzáadva zsírra tenni és az edényt lefedve megpárolni a zöldséget (lassú tűznél). Egy másik edényben külön megfőzi a húst, majd, mikor kész, akkor a lével együtt a karalábéhoz önti a húst. Ezután rántja be.

2. Én másképp készítettem. Először feltettem a húst egy nagy edénybe (csontos kecskehúst). Ízesítettem sóval, borssal, miután leszedtem a tetejéről a habot. Tettem bele natúr szárított zöldségkeveréket, mert most nem tudtam kimenni a kertbe zöldségért. Mikor szép puhára főtt a hús, akkor tettem hozzá a karalábét. Mivel az én gyerekeim nem eszik meg a karalábét sem, azt találtam ki, hogy lereszelem tökreszelőn. Így került tehát a levesbe a karalábé. Innentől már sokáig nem kell főzni, mert nagyon hamar megpuhul a karalábé és azt is bele kell kalkulálni az időbe, hogy még jön a rántás, amivel szintén főni fog a karalábé. Nem kell, hogy szétfőjön a zöldség. A tejföl hozzáadása után még tettem egy evőkanál cukrot is a levesbe.

3. Ekkor jön a rántás és a tejföl. A finnyás gyerekeim mind megették, a karalábét is. A levesbetét szintén ebből a régi könyvből való.


Hozzávalók a levesbetéthez
Sült gombóc zöldborsó-, karalábé- vagy gombalevesbe, szintén a fent említett nagyon régi szakácskönyvből:
- egy puha zsemle (nálam házi kovászos teljes kiőrlésű kenyér, mert zsemle nem volt, egy szeletet használtam, de, két napra főztem a levest, második nap újra kellett készítenem levesbetétet, mert az csak egy ebédre volt elég),
- 2 egész tojás (én az egy szelet kenyérhez 1 tojást adtam csak),
- só,
- petrezselyemzöld,
- 2 evőkanál liszt (én csak 1 evőkanállal tettem az egy szelet kenyérhez és egy tojáshoz),
- zsiradék a sütéshez.

Elkészítés: 

1. A zsemlét vízbe áztatjuk, majd kinyomjuk a levét.

2. A recept szerint 2 evőkanál zsíron fel kell kicsit melegíteni ezt a beáztatott zsemlét, de én ettől a második nap eltekintettem. Nem is hiányzott.

3. A beáztatott zsemlét (nálam kenyér, lásd hozzávalóknál) összekeverjük tojással, sóval, aprított petrezselyemzölddel és a liszttel.

Első nap egy szelet kenyérhez tettem a 2 tojást. Nagyon híg lett a tészta még 3 kanál liszttel is. Nem tudtam gombócokat formázni belőle. Tettem még hozzá lisztet, de hiába, mert a gombóc így már túl tömör lett.

Másnap ezért egy hasonló szelet kenyérhez csak 1 tojást kevertem és egy kanál lisztet, meg persze a fűszereket. Így szépen tudtam vizes kézzel formázni a gombócokat. Egészen lágy volt a massza, mégis formázható volt, ha minden harmadik gombóc után bevizeztem a kezem.

Forró zsírban kisütöttem a gombócokat. Hamar elkészültek. Kicsi gombócokat kell formázni. Most, másodszor nagyon jó laza, könnyű lett belül is a gombóc sütés után. Máskor is készítek ilyen levesbetétet.

2019. október 28., hétfő

Macikeksz

A gyerekek választották ki ezt a süteményt a Kreatív sütik nevű könyvből, melyet még tavaly karácsonyra kaptak tőlem. 

A tésztája a szokásos 3:2:1 linzer. Egy részébe megy kakaópor és aztán egy kis pihentetés után kezdődhet is az alkotás. Nagyon élvezték a gyerekek! 



Hozzávalók (kb. 28-30 db lett): 

- 30 dkg liszt,
- 20 dkg hideg vaj,
- 10 dkg porcukor,
- vanília,
- csipet só,
- 2 evőkanál kakaópor,
- 1 tojássárgája,
- étcsoki a díszítéshez.

Elkészítés: 

1. A szokásos módon összeállítjuk a linzertésztát, de a kakaóport még ne tegyük bele. Akinek van gépe, azzal végezze, akinek nincs, ahogy nekem sincs, azok kézzel, de arra nagyon figyelni kell, hogy a tésztát ne gyúrjuk sokáig. Mikor szépen összeállt, hagyjuk abba a gyúrást. Nem szabad, hogy túlságosan felmelegedjen a kezünktől a vaj, különben morzsálódós, szétesős lesz a kész süti. 

2. Mikor összeállt a tészta, akkor 1/3-ad részét elvesszük, a maradék 2/3-részhez gyorsan hozzágyúrjuk a kakaóport. 

3. Ezután mindkét tésztát zacskóba tesszük és hűtőben pihentetjük legalább 1 órát. 

4. Ha letelt az idő, kivesszük a hűtőből a tésztát. Ha nagyon kemény, várunk kicsit, hogy nyújtható legyen. Kinyújtjuk. A recept fél cm vastagságot javasol, mi ennél vékonyabbra nyújtottuk. 

5. Először a kakaósat nyújtsuk és szaggassuk. 5 cm átmérőjű legyen a kiszúró, amivel a maci fejét készítjük. Ezután jön az orra. Itt 1 cm átmérőjű szaggatót javasolnak, de mi csak csippentettünk egy kis barna tésztát, abból formáztunk pici gömböt. 

6. A világos linzertésztából készül a maci pofija és füle. Ehhez 2,5 cm átmérőjű szaggatót javasolnak. Mi is kb. ekkorát használtunk. A fül úgy készül, hogy a sima linzertésztából kiszúrt köröket egy késsel elfelezzük.

7. Jöhet az összeállítás: Jön egy nagy kör a barna tésztából, erre helyezzük a világos kört, majd ebbe a sötét tésztából kialakított orrot. Végül a fülek. 

8. A legegyszerűbben úgy lehet megoldani ezt, hogy a tepsibe helyezzük a sütőpapírt és itt állítjuk össze a macifejeket. A végén enyhén összenyomjuk az összes réteget és a maci fülét is óvatosan hozzányomjuk a fejéhez. Nagyon jól össze fognak sülni, egy sem jött szét. 

9. 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. 8-10 percet javasol a recept, nekem kicsit több kellett. 

10. Ha megsült a keksz, akkor egy kis ideig a tepsiben hagyjuk hűlni, ezután óvatosan áthelyezzük őket egyesével egy rácsra. Ha kihűlt, lehet díszíteni. Ehhez én étcsokit olvasztottam gőz felett. Egy fa fogpiszkáló segítségével megrajzoltuk a szemeket és a szájat. Jó móka volt! :) 

2019. október 24., csütörtök

Mogyorókrém/nutella házilag (diétásabb, tejmentes, vegán)

Nem vagyunk Nutella fogyasztók. A gyerekeim itthon még soha nem ettek, de tudok róla, hogy házon kívül már kaptak (igaz, csak utólag mesélték). Készíteni sem nagyon szoktam mogyorókrémet, mert én nem annyira rajongok érte. A gyerekek kérésére azonban évente egyszer-kétszer mégis nekiállok. Mogyoró terem itthon (többféle is) és szerencsére abból még tudunk szüretelni is, nem úgy, mint dióból és mandulából. Azokat már 2 vagy 3 éve nem szedhetem, mert leszárad, ill. fekete a termés.

A mogyorókrém receptje nagyon egyszerű. Nem teszek bele semmi mást, csak mogyorót, kevés étcsokit, kis mézet, kakaóport, esetleg kis vaníliát, de anélkül is finom, illetve egy kevés olajat. Nem kerül bele tehát vaj, tejpor és túl sok csoki sem (szándékosan hagytam ki ezeket a hozzávalókat). Aki szeretné, tegyen bele nyugodtan sokkal több csokoládét, sőt, az étcsokit és a tejcsokit lehet vegyesen is. Sok receptet átnéztem, legtöbbjük annyi csokit tesz a krémbe, amennyi mogyorót. Én ennyi csokit semmiképp nem szerettem volna elhasználni.

Azt még elmondom, hogy csoki nélkül is nagyon finom a krém. Simán csak a mogyoró, némi mézzel. Magamnak készítve ott már meg is álltam volna és úgy fogyasztottam volna.

A legjobb eredményt (azaz nagyon sima, krémes állagot) akkor érhetjük el, ha van egy nagyon jó, erős aprítógépünk. Nekem ilyen nincs, de kitartó munkával azért sikerült egész jó krémet kikevernem. Nagyon fontos, hogy a gépet időnként hagyjuk pihenni, nehogy leégjen.





Hozzávalók: 
- 20 dkg tisztított mogyoró (nem földimogyoró),
- vanília (elmaradhat, nem mindig teszek bele),
- cukor vagy méz, vagy valamilyen szirup, ízlés szerint, (nálam most repceméz, de vegánok természetesen azzal helyettesítik, amit az étkezési elveik megengednek),
- (ét)csoki (nálam 2,5 dkg, 70 %-os étcsoki, de ahogy fentebb is írtam, lehet többet is tenni bele, ki hogy szeretné, kinek mit enged meg a pénztárcája vagy a diétája, esetleg ízlése),
- 2 dkg kakaópor (helyette mehet csoki is),
- 1 evőkanál olaj (ha van mogyoróolajunk, az is mehet bele).

Elkészítés: 

1. A mogyorót megpirítjuk, majd még forrón egy tiszta konyharuhába öntjük, összefogjuk mint egy batyut. Megpróbáljuk ledörzsölni a mogyoró vékony héját. Tökéletesen nem fog lejönni, de azért igyekezzünk minél jobban leszedni.

2. Ezután, ha nincs egy jó erős aprítónk, akkor először kávédarálóban megdaráljuk a mogyorót és utána próbáljuk esetleg botmixerrel jó krémesre, pépesre darálni. Ezzel a módszerrel rusztikus lesz ugyan a krémünk, darabosabb marad, de még mindig jobb, mint a boltban kapható változat (finomabb és egészségesebb). A recept végén olvasható, miből áll a boltban kapható mogyorókrém.

Nekem sem olyan az aprítóm, ami tökéletesen krémesre, selymesre kikeverné a mogyorót, de azért most elég jó munkát végeztem vele. Addig kevertem, járattam a gépet, többször meg-megállítva, és pihentetve, nehogy leégjen a motor, míg szinte teljesen krémes lett a mogyoró és a mogyoróolaj kicsapódott.

3. Mikor krémes állagú lett a mogyoró, hozzákeverjük az olvasztott csokit és a többi hozzávalót. Ahogy fentebb is írtam, nálam fontos volt, hogy ne használjak el sok csokit, így én csak ennyit tettem bele. Olajat sem szerettem volna túl sokat tenni bele, így én 1 evőkanálnyival tettem hozzá.

4. Mikor szépen összeállt a krém, üvegbe töltjük. Én betettem a hűtőbe, hogy hamarabb dermedjen. Hűvös helyen tároljuk (vagy hűtőben, de fogyasztás előtt vegyük ki, mert kemény).

Végül idemásolom, miből áll a boltban kapható Nutella: Cukor, Pálmaolaj, Mogyoró (13%), Sovány tejpor (8,7%), Zsírszegény kakaópor (7,4%), Emulgeálószer: lecitinek (szója), Aroma (vanillin)

2019. október 21., hétfő

Csicsókafasírt

Már annyi zöldségből készítettem fasírtot a borsótól a pasztinákon át a fejtett babig, de a csicsóka eddig még kimaradt. Tavaly sokféle ételt készítettem csicsókából: leves, saláta, főétel, desszert. A sort most, hogy újra itt a szezon, folytatom.

Érdemes beiktatni a csicsókát az étrendünkbe. Kezdetben csak keveset együnk belőle, mert van, akinél puffadást, hasfájást okoz. Nagyon egészséges zöldségről van szó. Korábban már írtam erről én is, de az interneten is rengeteg anyag fellelhető ezzel kapcsolatban. Elég, ha csak annyit mondok, nagyon magas a rosttartalma és a legtöbb inulint tartalmazó zöldség.

Kertben könnyen termeszthető, bio módon, nem igényel semmilyen gondoskodást. Nálunk már évek óta terem a kertben és aszalom, sütikbe sütöm, levest készítek belőle, finom rakott ételnek is stb.




Hozzávalók: 
- 60 dkg csicsóka (ez már a mosott, pucolt mennyiség),
- só,
- bors,
- 1 fej vöröshagyma,
- 1-2 gerezd fokhagyma,
- 1-2 tojás (én most 2 db tojást tettem bele),
- olaszos fűszerkeverék (BioBerta), de a fűszerezés szerintem ízlés kérdése, nekem most ehhez volt kedvem, (máskor Bio Berta saláta fűszerkeverékkel készítettem, azzal is nagyon jó volt),
- zsemlemorzsa,
- zsiradék a sütéshez (én mindent, a fánkot is, házi disznózsírban készítem, olajat már évek óta nem használok).

Elkészítés: 

1. A csicsókát nagyon finomra reszeljük (nekem 4 oldalú reszelőm van, annak a legkisebb lyukú részén aprítottam, ahol a sajtot is reszelem). Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint fűszerezzük. Hozzáadjuk a nagyon apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát is. Érdemes majd nyersen megkóstolni, elég fűszeres-e.

2. Beleütjük a tojást és teszünk bele valamennyi zsemlemorzsát. Először ne sokat, majd gyúrás közben meglátjuk, mennyit igényel a massza. Legyen jól formázható, ne álljon alatta a csicsóka leve, de ne is legyen nagyon kemény.

3. Kisebb gömböket formázunk (kb. dió-nagyobb dió méret), belefogatjuk őket zsemlemorzsába és forró zsiradékban, a szokásos módon kisütjük (azaz ne legyen túl forró a zsiradék, mert megég kívül a fasírt, de ne is alacsony hőfokon, mert akkor megszívja magát zsírral/olajjal).

4. Papírtörlővel bélelt tányérra szedjük. Mi most almás-hagymás céklasalátát, párolt birsalmát, párolt kölest ettünk hozzá.

2019. október 18., péntek

Sajtos puffancs, sajtos fánk

Egy rendezvényen ettem ilyen sajtos puffancsot. Akkor még nem tudtam, hogy ez a neve, de elkértem a receptet. Ezt a linket kaptam. Ma végre eljött az ideje, hogy én is kipróbáljam. Nehéz abbahagyni, nagyon finom. Könnyű, puha, belül lyukacsos. Ha karakteresebb sajtot használunk, akkor a süteménynek is jellegzetesebb íze lesz, ha üresebb ízű sajtot, akkor a süteménynek sem lesz olyan erős íze. Borozáshoz, baráti beszélgetéshez, váratlan vendégek érkezése esetén is remek választás.






Hozzávalók: 
- 2,5 dl zsíros tej,
- 1 csapott kiskanál só (eredeti recept szerint 1 csapott mokkáskanál, nálam egy csapott teáskanál),
- 8 dkg vaj,
- 16 dkg liszt,
- 3 db közepes méretű tojás,
- 12-15 dkg félkemény sajt (ahogy fentebb is írtam, ha a sajt karakteresebb ízű, akkor a sütemény is karakteresebb ízű lesz, ha üresebb ízű, akkor a sütinek sem lesz olyan erős íze),

- a lekenéshez: 1 tojás sárgája, de van, aki nem keni le. Én most a receptet követtem és lekentem tojássárgával.

Elkészítés: 

1. A sóval ízesített tejet felforraljuk, majd belekockázzuk a vajat és hagyjuk, hogy elolvadjon a tejben.

2. Ezután folyamatos keverés mellett mehet bele a liszt. Alacsony lángon addig keverjük, míg elválik az edény falától a tészta.

3. Ekkor levesszük a tűzről és azonnal elkezdjük a tojásokat is belekeverni. Mindig csak egyet. Mikor az első tojás jól elkeveredett, jöhet a következő. Azt is jól elkeverjük, hogy sima legyen a tészta, végül a harmadikat is.

4. Ezután már csak a reszelt sajtot kell hozzákeverni és hagyjuk hűlni a masszát. Van olyan recept, amelyik kihűlés után keveri bele a sajtot. Ez is azt javasolta, de én most siettem és ezt is gyorsan hozzákevertem. Előzőleg átnéztem néhány sajtos puffancs receptet, volt, ahol még melegen adták hozzá a sajtot, volt, ahol hidegen, így arra jutottam, hogy akkor mindegy, hogyan járok el. :)

5. Mikor kihűlt, akkor sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a masszából formázott, kb. nagyobb dió méretű gömböket (nálam most ennél kicsit kisebbek voltak). Őszintén szólva, nekem nem volt időm megvárni, hogy teljesen kihűljön, ezért mikor langyos volt, én már vizes kézzel formáztam is a kis gömböket. Kissé távolabb helyezzük őket egymástól, mert sülés közben kicsit nőni fognak.

A tészta állaga: olyan állagú volt a tésztám formázás közben, hogy vizes kézzel megformázva nem ragadt a kezemhez (ha nem vizeztem be a kezem, akkor ragadt), ha megformáztam a gömböket, akkor nem lapultak el a tepsin, megtartották gömb formájukat (ettől függetlenül lágy volt a tészta, hisz csak vizezett kézzel tudtam megformázni).

6. A gömbök tetejét lekenjük tojássárgával (van, aki nem keni le tojással) és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk a tepsit. Néhány perc múlva vegyük le a hőt 180 fokra. Aranysárgára sütjük (ne süssük túl, nehogy kiszáradjon, de legyen szép színe). Amíg nem lesz színe, ne nyitogassuk a sütő ajtaját.

2019. október 17., csütörtök

Lassan sült, fűszeres birsalma

Sokszor sütök birsalmát, de cserépedényben, kockára vágva, ízesítés nélkül, lassan, alacsony hőfokon. Erről már írtam korábban. Most viszont másképp próbáltam ki: Chili receptjét vettem elő, de kicsit másképp készítettem, mert nem akartam 20 dkg cukrot felhasználni. Így nem lett olyan bíborvörös az alma, mint nála, de nagyon finom volt így is.





Hozzávalók: 
- 3 dl víz,
- 20 dkg cukor (nálam 10 dkg, de aki olyan vörös színben pompázó almákat szeretne kapni, mint az eredeti receptnél látható, tegye bele a 20 dkg-ot),
- fél citrom leve,
- 2 szegfűszeg,
- 1 rúd fahéj,
- 4 szem bors (nálam szegfűbors),
- 4 szép, érett, nagyjából egyforma méretű birsalma.

Tálaláshoz: 
- sűrű mézes joghurt, tejszínhab, vaníliafagyi, vaníliával , porcukorral kikevert mascarpone, pirított magvak (szezámmag, mogyoró, nálam mandula, dió, tökmag),
- én most az általam készített kecsketejből készült krémsajtot kevertem ki sűrű házi kecskejoghurttal és porcukorral ízesítettem, de esetleg krémesre kikevert, ízesített ordát/ricottát is el tudnék képzelni hozzá,
- fogyasztható sültek, máj, pástétom mellé is. 

Elkészítés: 

1. Egy kis lábasban összeforraljuk a vizet, a cukrot, a fűszereket és a citromlevet is hozzáadjuk. 

2. Az birsalmákat alaposan megmossuk, majd félbevágjuk. A csumáját nem kell eltávolítani (nálam azért voltak hibásak, kukacosak is, így én azoknál kivágtam a hibás részeket) és a hámozással sem bajlódtam.

3. Lehetőleg öntöttvas edényben kell sütni az almát (aminek teteje is van), de lehet jénaiban és fedővel rendelkező tepsiben is (minél vastagabb falú, annál jobb). Nekem most elsőre az a tapasztalatom, hogy kétféle edényben sütöttem, egy jénaiban és egy vasedényben és a vasedényben sült alma szebb színű lett és talán finomabb is. Azért sütöttem kétféle edényben, mert nem fért volna bele az összes birs egybe. 

4. A fűszeres, cukros vizet átöntjük tehát abba az edénybe, amiben sütni szeretnénk az almát. Ebbe helyezzük a félbevágott birseket, vágott felükkel lefele.  

5. 110 fokos sütőben 6-7 órát vagy egy éjszakát sütjük. Nálam 90 fokos sütőben éjszakázott. A végeredmény, ha beletesszük az előírt cukormennyiséget és teszünk bele citromlevet, akkor bíborvörös lesz, ha nem teszünk bele annyi cukrot, akkor olyan lesz, mint az enyém, barackszínű. Kínálhatjuk sült húsok, máj, pástétom mellé, de desszertként a fenti ízesítők valamelyikével is nagyon finom lesz. 

2019. október 9., szerda

Egyszerű ricottás/ordás gnocchi

Volt még a hűtőben egy kis kecskeordám (ricottám), ezért egyik nap ebből készült az ebéd egy része. Sós nudlit (gnocchit) készítettem belőle. Eredetileg sütőtökösen szerettem volna (recept itt), de nem sült meg a tök időben, nekem viszont sietnem kellett a főzéssel, hogy kisfiamnak vinni tudjam az iskolába az ebédet. Így most egyszerűen csak összegyúrtam liszttel, tojással, kis sóval az ordát és már sodortam, főztem is ki. Lehetett volna különféle sajtos vagy paradicsomos, netán zöldséges szószokat készíteni hozzá, de most erre sem volt idő, így zsályás vajba forgattam meg a kifőtt nudlikat. Reszelt kecskesajttal kínáltam.



Hozzávalók egy kis adaghoz: 
- 35 dkg orda/ricotta,
- só,
- 1 tojás,
- liszt, amennyit igényel,
- lehet belegyúrni 5-8 dkg reszelt sajtot is, de nálam ez most elmaradt,
- vajba és zsályába forgattam, így nálam még 4-5 dkg vajra és pár levél friss zsályára volt szükség.

Elkészítés:

1. A tojást egy villával enyhén felvertem egy kis tálban. Hozzáadtam a ricottához. Szórtam bele egy kevés sót is. Ezután adtam hozzá lisztet. Először ne sokat. Kezdjük el gyúrni. Adjunk hozzá még lisztet. A tészta legyen lágy, de ne ragacsos és ne essen szét majd a vízben. Legyen jól formázható, sodorható egy alaposan lisztezett felületen (ha túl sok a liszt, akkor meg nagyon kemény lesz a kifőtt nudli). A másik fontos dolog, hogy nem szabad túl sokáig gyúrogatni a tésztát. Amint megfelelő az állag, hagyjuk abba a gyúrást.

2. Több részletben kisodortam, majd késsel gyorsan daraboltam és utána még kézzel egyesével megsodortam, hogy nudli formájúak legyenek.

3. Közben feltettem a vizet is főni. Ha forr, sózzuk és már mehet is bele a nudli. Több részletben kell kifőzni, ne tegyük bele az edénybe egyszerre az összeset.

4. Ha feljönnek a nudlik a víz tetejére, szűrővel kiszedjük, lecsepegtetjük és mehet a következő adag nudli a vízbe.

5. Mikor mind kifőtt, egy nagy serpenyőben kb. 5 dkg vajat olvasztottam. Kimentem, szedtem pár levél zsályát és a vajhoz adtam. Mikor illatozott, hozzáadtam az összes nudlit. Pont egy rétegben elfért a serpenyőben. Nagy lángon kicsit rápirítottam, majd, ha kész, tálra szedtem, reszelt sajttal megszórtam és lehet is fogyasztani. Frissen az igazi.

Sütőtökfasírt (burger) 2.

Van már egy másik sütőtökös fasírt recept a blogon (itt), de abba kevertem babot és nem tettem tojást. Ez a fasírt azért készült, mert a maradékokat szerettem volna megmenteni. Maradt egy kis párolt rizs és sült tök, így adta magát, hogy akkor ebből fasírt lesz.





Hozzávalók: 
- 50 dkg héjáról leszedett, kész sült tök,
- 10 dkg párolt rizs,
- 1 nagy fej vöröshagyma, apróra, finomra vágva,
- 1 tojás,
- só,
- bors,
- olaszos fűszerkeverék, melyben fokhagyma is van (Bio Berta),
- zsiradék a sütéshez.

Elkészítés: 

1. A hozzávalókat egy villával alaposan összekeverjük. Érdemes erősen fűszerezni, sózni, mert a tök édes.

2. Egy nagy serpenyőben zsiradékot melegítünk (sütésenként kb. 4 evőkanálnyit). A masszából lapított fasírtokat készítünk (olyat, amilyen a hamburgerfasírt).

3. Forró zsiradékban mindkét oldalát megsütjük. Óvatosan kell forgatni (egy sütőlapáttal), mert viszonylag lágy és könnyen eltörik. Óvatosan papírtörlőre szedjük.

4. Lehet tenni zsemlébe, két szelet kenyér közé, mellé házi ketchupot, fűszeres paradicsomszószt és sok zöldséget fogyasztani. Esetleg még egy szelet finom, jó minőségű (kecske)sajtot is tehetünk a szendvicsbe.

Birsalma chutney (csátni, fűszeres lekvár)

Idén megint jó a birsalmatermés, ezért teszek el belőle télire is, amennyit csak tudok. Készült rengeteg befőtt, lekvár, sajt és chutney is.



A birsalmát megmostam, kis kockákra vágtam. Zsiradékon néhány apróra vágott lilahagymát megpároltam. Hozzátettem a birsalmát, cukrot, kis sót, fehérborecetet, aszúecetet és a fűszereket (néhány szem szegfűborsot, szegfűszeget, egy darab fahéjat, kis gyömbért finomra reszelve vagy szárítottan és 1-2 gerezd fokhagymát). Kevéske vizet öntöttem alá és lassú tűzön készre pároltam. Vigyázni kell, ne legyen az egész pépes, maradjanak benne birsalmadarabkák. Közben kóstolni kell, ha szükséges, igazítsunk a fűszereken, ízesítőkön. A chutney eredetileg egy édes-savanyú, jó fűszeres lekvár, én azonban módjával használtam az ecetet és így a cukrot is. Sokan chilit is tesznek a chutney-ba, de a gyerekek miatt kihagytam belőle.

Pontos arányokat most nem tudok írni, mert nem mértem semmit, csak nekiálltam főzni. Ha legközelebb készítem, akkor felírom, miből mennyit tettem bele.

Sült húsok, kolbászok, sajtok, tehát sós ételek mellé fogyasztjuk.