Oldalak

2015. április 13., hétfő

Medvehagymás pogácsa

A recept a Gasztroangyal műsorban hangzott el, leírva pedig itt található. Én negyed adagból készítettem magunknak, de ide az eredeti receptet írom le.



Hozzávalók: 
- 1 kg liszt,
- 5 dkg élesztő,
- 1 evőkanál só,
- 1-2 tojássárga a tésztába (el is maradhat),
- 1 tojássárga a kenéshez,
- 3,5 dl tej,
- 0,5 dl olaj,
- aprított medvehagyma levél (én jó sokat tettem be, terem bőven a kertben),
- 15 dkg vaj vagy zsír,
- 3 evőkanál tejföl,
- 1 csapott kanál cukor.

Elkészítés: 

1. Egy dl langyos tejből, cukorból, élesztőből és kevés lisztből kovászt készítünk. Felfuttatjuk.

2. A maradék liszttel és tejjel, sóval, tojássárgával, tejföllel és a felfuttatott kovásszal tésztát dagasztunk. Jól ki kell dolgozni és ne legyen túl kemény, inkább tegyünk még hozzá tejet vagy tejfölt, ha szükséges.

3. Langyos helyen egy órát kelesztjük.

4. Egy-két ujjnyi vastagra kinyújtjuk és megkenjük a felolvasztott zsiradékkal. Megszórjuk az aprított medvehagymával, majd feltekerjük, végül összehajtjuk. Vagy másik lehetőség, hogy nyújtás után megkenjük zsiradékkal, megszórjuk medvehagymával és a szokásos módon hajtogatjuk.

5. Rövid pihentetés után kinyújtjuk (jó ujjnyi vastagra), tetejét bevagdossuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.

6. Olajozott tepsire rakjuk, tetejét megkenjük tojássárgával. 200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.


14 megjegyzés:

  1. Ez isteni finom lett és jó sok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egészségetekre! Igen, ez nagyon nagy adag, én annak idején, mikor sütöttem, a hozzávalók negyedéből készítettem el. :)

      Törlés
  2. Köszönöm a receptet.Nagyon finom.Nálunk a fél adag nem lett elég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egészségetekre és köszönöm szépen, hogy írtál!

      Törlés
  3. Én holnap szeretném reggel frissen sütni.Ha éjszakára beteszem a tésztát a hűtőbe,nem lesz gond? Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem merném, félő, hogy túlkel. Akkor, ha fontos, hogy reggel, frissen kínáljak pogácsát, inkább a túrós pogacsát sütném.

      Törlés
    2. Minden kelt tésztát este dagasztok be és hűtőben tartom éjszaka! Ha elég hideg a hűtőd, nem fog túlkelni.

      Törlés
  4. Kérhetnék segítséget? Nem vagyok egy gyakorlott pogácsa sütő. Jól értelmezem, hogy a tésztába nem is kerül zsiradék? Csak a hajtogatás kenéshez kell a vaj/zsír és a tepsire az olaj? Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól értetted, ez a recept így szólt egy régi Gasztroangyal műsorban.🙂 Jó sütést kívánok!🙂

      Törlés
  5. Az első pontban kimaradt a kovász az élesztővel készítjük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen az észrevételt, Mária! Javítottam is.

      Törlés
  6. Lehet a fehér lisztet vajon teljes kiörlésű liszttel helyettesíteni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem keverve, részben, de nem 100 %-ban. Folyadékból valószínűleg több kell majd bele.

      Törlés