2018. május 25., péntek

Kecskesajtos trüffel

Születésnapi torta tetejére készítettem ezeket a trüffelgolyókat, amihez a receptet Praliné paradicsom oldalán találtam. Egy részét a recept szerint készítettem, a másik felét, ami a tortára ment, édesítettem, cukorral ízesítettem (túl keserű volt az étcsoki).




Hozzávalók: 
- 10 dkg étcsoki,
- 80 g tejszín,
- 50 g lágy kecskekrémsajt (nálam saját készítésű),
- pár tekerésnyi frissen őrölt bors,
- egy csipet tengeri só,
- de én a tortára nem sósan és borsosan, hanem édesen készítettem és csak egy részét fűszereztem, amit mi ettünk meg csak úgy, magában.

A hempergetéshez:
- 2 evőkanál kakaópor,
- 10 dkg étcsokoládé (én ezt kihagytam).

Elkészítés: 

1. Az étcsokit gőz fölött megolvasztjuk.

2. A tejszínt, a krémsajtot, a sót és a borsot összekeverjük és összemelegítjük (alacsony hőfokon). Én a massza egyik felét édesre készítettem, amibe porcukrot kevertem só és bors helyett.

3. A kecskesajtos tejszínt több részletben az olvasztott csokihoz keverjük. Először kicsit lehet, hogy összeugrik, de a végén, folyamatos keverés után szép sima lesz.

4. Szobahőmérsékleten állni hagyjuk (de rövid időre hűtőbe is tehetjük, így gyorsabb) a krémet, míg formázható állagot nem kap. Ekkor golyókat formázunk belőle és egy sütőpapírral bélelt tálcára helyezzük. Mivel kezünktől megolvadt egy kicsit a krém, megint hagyjuk hűvös helyen állni (vagy a hűtőben).

5. Az eredeti recept szerint olvasztott étcsokiba kell hempergetni a megformázott golyókat és aztán kakaóporba forgatni, de én az olvasztott csokis réteget kihagytam, csak kakaóporba hempergettem. A csokiba mártás segít abban, hogy ne száradjon ki pár nap alatt a trüffelgolyó. Nálunk ez a veszély nem fenyegetett, 1 nap alatt elfogytak a golyók.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése