2019. december 12., csütörtök

Lencsesült (lencse"vagdalt"), húsmentes, 2 változat

Eddig kétszer készítettem lencséből lencsesültet. Ezek kihűlve szeletelhető ételek, húsmentesek, tele zöldséggel, rosttal, ásványi anyaggal. Mi nem vagyunk vegetáriánusok, sem vegánok, nem követünk más étkezési irányzatot sem, egyszerűen izgalmasnak, érdekesnek és egészségesnek tartom a változatosságot.

Kétféle lencsesültet próbáltam ki eddig, mindegyiken módosítottam egy kicsit, és most leírom mindkettő receptjét.

Mostanában a két receptet összegyúrom és a kettőből készítem el a saját lencsesültemet. Mindig úgy ízesítem, ahogy éppen kedvem tartja vagy amilyen alapanyag van itthon.

Az elsőt Nóri oldalán találtam. Abba került zeller, lencse, citromlé. Én a zellert kihagytam és helyette több lencsét, répát tettem. A fűszerezésen is módosítottam.



Hozzávalók: 
- 12,5 dkg lencse,
- 10 dkg dió, szárazon megpirítva egy serpenyőben,
- 17 dkg zellergumó (ahogy fentebb írtam, ezt nem tettem bele, helyette több lencsét és répát használtam),
- 1 szál sárgarépa,
- fél kezeletlen citrom héja és leve (nem tettem bele),
- 1 evőkanál lenmag, frissen darálva és összekeverve két evőkanál vízzel és pár percig állni hagyjuk (ez az ún. lenmag tojás),
- 1 evőkanál zsiradék (ki milyet használ),
- 2 evőkanál kukorica-vagy barna rizs dara (nálam apró szemű zabpehely volt),
- 1 kiskanál só,
- egy jó adag őrölt bors,
- én tettem hozzá mustárt és egy kevés őrölt pirospaprikát, de ezeket a recept nem írja.

Elkészítés: 

1. A lencsét vízben megfőzzük. A sót én csak akkor adtam hozzá, mikor már félig megpuhult a lencse. Főzés végére ne legyen a lencsén víz, főzzük el róla a vizet.

2. A hagymát apróra vágjuk és zsiradékon megpároljuk.

3. A répát, zellert megpucoljuk, finomra reszeljük és a hagymához adjuk, Megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk.

4. Az aprítógépbe tesszük a lencse egyharmadát, a zöldségeket és minden más hozzávalót is (dió, lenmag stb.) Krémesre mixeljük. Ezután tesszük bele a maradék lencsét. Egy nagyon kicsit mixelünk ezen is, de ezzel már nem krémesre, csak darabosra.

5. Sütőpapírral bélelt formába töltjük a masszát (20-23 cm-es püspökkenyér formába), és 180 fokos sütőben 40-50 percig sütjük. Mikor elkészült, kicsit állni hagyjuk, majd óvatosan kiborítjuk egy fa deszkára vagy egy rácsra.

A másik fasírtsült pedig Zizi receptje szerint készült. Itt is jelzem, hol változtattam.



Hozzávalók: 
- 19 dkg zöld lencse (nálam barna), nálam 15 dkg volt,
- 10 dkg dió (nálam napraforgómag és abból is csak 7,5 dkg),
- 6 dkg törökmogyoró, kesudió vegyesen (nem tettem bele, nem volt időm mogyorót pucolni),
- 3 evőkanál őrölt lenmag-6 evőkanál vízzel összekeverve,
- 2 nagy fej vöröshagyma aprítva,
- 3 gerezd fokhagyma, aprítva,
- 12 dkg répa, finomra reszelve (nálam 17 dkg répa),
- a recept nem írja, de én tettem bele 6 dkg finomra reszelt pasztinákot is,
- 1 közepes alma, hámozva, reszelve,
- 4 dkg zabliszt (zabpehely finomra reszelve),
- 6 dkg teljes kiőrlésű kenyérmorzsa,
- 1 teáskanál rozmaring, ha friss, akkor aprítva,
- 1 teáskanál kakukkfű, ha friss, akkor aprítva,
- 1 teáskanál chili pehely (nem tettem bele),
- fél csokor petrezselyem, aprítva (nem tettem bele petrezselymet),
- só,
- bors,
- a recept nem írja, de egy kevés citromlevet is facsartam a masszába.

Hozzávalók a szószhoz: 
- az eredeti recept szerint 6 dl ketchup + 1 evőkanál juharszirup + 2 evőkanál édesítetlen almaszósz + 2 evőkanál balzsamecet,
- nálam az előző pontban leírt szósz helyett a szokásos fűszeres paradicsomszószom, amit házi, sűrű paradicsomléből készítek.

Elkészítés: 

1. A lencsét puhára főzzük. Sózzuk. A vizet főzzük el róla.

2. A magvakat szárazon megpirítjuk egy serpenyőben. A lenmagot összekeverjük a vízzel.

3. A megfőtt lencsét, a darabolt hagymákat, a fűszereket, a pirított magvakat, a zablisztet, morzsát, lenmagtojást, répát, pasztinákot, almát, azaz mindent egy edénybe tettem és botmixerrel összetörtem. A masszát megkóstoljuk, ha nem elég ízes, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük. Én egy kis citromlevet is tettem bele.

Frissítés: a lencsét jó puhára főzöm, így nem szükséges botmixerrel áttörni, elég csak egy kanállal vagy villával jót átkeverni. A zöldségeket pedig finomra reszelem. Ez azért tetszik jobban, mert így rusztikusabb a lencsesült "tésztája. DE úgy is lehet, ahogy a fenti recept, Nóri írja, hogy a lencse egyharmadát és a zöldségeket törjük össze, a maradék lencsét meghagyjuk rusztikusra.

4. Az eredeti recept szerint a ketchupos máz kétharmadát a 23 cm-es püspökkenyérforma aljára kell kanalazni úgy, hogy mindenhol fedje a szósz a formát. Erre teszi rá a lencsés masszát.

Én nem tettem a forma aljára semmit, hanem kibéleltem a formát sütőpapírral, abba ment a lencsés egyveleg.

180 fokra előmelegített sütőben sütjük 50-60 percig, míg barna színű és ropogós lesz.

5. Ezután 10 percig állni hagyjuk a "fasírtot", majd kiborítjuk. Ami alul volt, az lesz a teteje. Erre kanalazzuk a maradék szószt.

Mostanában a két receptet összegyúrom és a kettőből készítem el a saját lencsesültemet. Mindig úgy ízesítem, ahogy éppen kedvem tartja vagy amilyen alapanyag van itthon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése